Nyitókép: MTI/EPA/DAVID MUSE

Hazudott a demokrata alelnökjelölt múltbéli bűnéről a volt kampánystábja

Infostart
2024. augusztus 16. 10:32
A minnesotai kormányzót gyorshajtásért állították meg 1995-ben, ami után kiderült, hogy a véralkoholszintje jóval meghaladta a megengedett szintet.

Hamis állításokat tett Tim Walz kampánycsapata a 2006-os kongresszusi választás során, amikor a minnesotai kormányzó és demokrata alelnökjelölt korábbi ittas vezetéséről volt szó – idézi a Telex a CNN-t.

1995. szeptember 23. éjjelén az akkor 31 éves, középiskolai tanárként dolgozó Walzot egy nebraskai rendőr állította meg gyorshajtásért. A megengedett 90 helyett több mint 150 km/órával száguldott. Az esetről készült hatósági jelentés szerint az intézkedő rendőr erős alkoholszagot érzett Walz leheletén, ezért kérte, hogy a helyszínen végezzen el egy alkoholtesztet. Walz megbukott a teszten, ami után a járőrök egy helyi kórházba szállították, ahol a vizsgálat kimutatta, hogy 0,128 ezrelék a véralkoholszintje, ami jóval meghaladta az államban akkoriban megengedett 0,1-es határértéket.

Walz aznap a fogdában éjszakázott, majd a 200 dolláros büntetést is kifizette. Egy 1996 márciusában tartott bírósági meghallgatáson is elismerte, hogy ittasan vezetett. Ügyvédje szerint Walz az eset után igyekezett felhívni a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire. Azt is felajánlotta, hogy lemond tanári állásáról, de az igazgató arra biztatta, hogy folytassa a munkáját.

A kampánystábja azonban a 2006-os kongresszusi választás előtt többször is azt állította a sajtónak, hogy Walz aznap nem ivott, és a rendőrök megengedték neki, hogy maga vezessen a fogdáig. A stábja azt is állította akkoriban, hogy a politikus tagadja, hogy részeg lett volna az incidens éjszakáján. Meredith Salsbery, a kampány kommunikációs igazgatója azt mondta, Walz nagyothalló, mivel évekig a tüzérségnél szolgált, és ezért nem hallotta jól az intézkedő rendőrt, olvasható a New Ulm Journal című újságban, amely 2006-ban számolt be az esetről. Ezenkívül több lap is beszámolt a kampánystáb tagadásáról.