Nyitókép: Germán Vogel/Getty Images

Lehetséges, hogy Irán más utat választ az Izrael ellen indított invázió helyett

Infostart
2024. augusztus 9. 15:20
Napok óta folyik a találgatás, hogy mikor és hogyan indíthatja meg a támadást Irán Izrael ellen, ám eddig nem történt semmi. Most az is kiderülhetett, hogy miért.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, július 31-én Irán Fővárosában, Teheránban merénylet áldozata lett Iszmail Hanije, a Hamász terrorszervezet egyik vezetője.

Az eddigi információk szerint a Katarban élő politikussal egy, a szállodai szobájában elhelyezett bomba végzett.

A merénylet hatalmas felháborodást keltett Iránban, de az iszlám világ több másik országa is rosszallását fejezte ki. Az eset hátterében Izraelt sejtették, ugyanis a zsidó államnak állt leginkább érdekében leszámolni a radikális iszlamista szervezet kulcsfigurájával.

Teherán többször is hangoztatta, hogy megtorlásra készül, az viszont nem derült ki, hogy ez pontosan mit is fog jelenteni. Arra lehetett számítani, hogy a síita hatalom különböző proxyalakulatokon keresztül mér csapásokat Izraelre, de a 2024 áprilisában már egyszer megtörtént esethez hasonlóan közvetlenül is indulhatnak a rakéták. Ez utóbbi feltételezést az is alátámasztotta, hogy Oroszország és Pakisztán is fegyverszállítmányokat ígért Iránnak.

A legfrissebb értesülések szerint azért húzódik el ennyire a hadművelet megindítása, mert Teherán más taktikát választhatott: azokat a személyeket vadásznák le, akik felelősek Iszmail Manije haláláért

- írja a The Times of Israel híradása nyomán a Portfolio.

Ez a stratégia azt is jelentené, hogy elmarad a várt nagyszabású támadás Izrael ellen. Egyelőre még nem tudni, hogy az iráni vezetés hogyan definiálja a "felelős" fogalmát, arra viszont számítani lehet, hogy igyekeznek majd minden izraeli titkosszolgálati dolgozót és azok segítőit elérni és kiiktatni.

Mint írják, vélhetően azok is célkeresztbe kerülhetnek, akiknek konkrétan a merénylethez nem volt semmi közük, viszont valamilyen módon segítették az izraelieket, vagy Teherán úgy sejti, hogy külföldi hatalom érdekeit szolgálják.