Nyitókép: Forrás:Twitter/WELT

Hadkötelezettség: a nőknek sem kegyelmezne a Bundeswehr főfelügyelője

Infostart
2024. július 5. 16:39
Nehezebb sors várhat a nőkre, ha Németországban a döntenek az általános hadkötelezettség bevezetéséről.

Az általános hadkötelezettség bevezetése hosszabb ideje napirenden van, különös tekintettel Oroszország Ukrajna ellen indított háborújára, valamint ettől elválaszthatatlanul a NATO-orosz szembenállásra. Boris Pistorius védelmi miniszter felkarolta a kezdeményezést, és a svéd mintát követve kezdeményezést terjesztett elő. A hadsereg főfelügyelője erre most rátett még egy lapáttal.

Németországban 2011-ben hivatalos megfogalmazás szerint "felfüggesztették" az általános hadkötelezettséget, elsősorban pénzügyi okokra hivatkozva. Az intézkedést az akkori Merkel-kormány védelmi minisztere, Karl-Theodor zu Guttenberg rendelte el átmeneti időszakra, ami azóta is tart.

A német hadsereg jelenleg rendkívüli létszámhiánnyal küzd. A Bundeswehrben jelenleg mintegy 180 ezren teljesítenek meghatározott időre szóló hivatásos, illetve önkéntes szolgálatot. Szakértők szerint legkevesebb 30 ezer fő hiányzik, amit tartalékosok felvételével lehetne mérsékelni.

A létszámhiány orvoslására vonatkozóan terjesztette elő tervezetét június első felében a védelmi miniszter a Bundestag védelmi bizottságában. A tervezet az elemzők szerint a kötelező katonai szolgálat "visszavezetését" illetően tartalmaz ugyan kötelező elemeket, mindazonáltal meglehetősen liberális is. A svéd mintára épülő Pistorius-modell szerint első körben minden 18 éves fiatal kap egy kitöltendő papírt, amely ugyanakkor még nem a behívó lesz. Ez egy kérdőív, amit a 18. életévüket betöltött fiataloknak ki kell tölteniük, tájékoztatást kell nyújtaniuk "szolgálati hajlandóságukról", illetve képességeikről. Ha ennek alapján kiválasztják őket, akkor mindezt kötelező alkalmassági vizsgálat követi.

A kérdőivet a Pistorius-terv alapján fiatal nők is megkapják, nekik azonban nem kötelező kitölteniük. Ehhez ugyanis az alkotmány módosítására lenne szükség, odáig azonban a tervezet nem terjed. Az alaptörvény 12. cikke ugyanis azt mondja ki, hogy a férfiak kötelezhetők 18 éves koruktól szolgálatra. A védelmi minisztérium arra számít, hogy évente mintegy 400 ezren kapják meg a kérdőívet, közülük 100 ezren pozitív választ adnak. Azaz minden negyedik fiatal jelezheti érdeklődését.

Ennek kapcsán fejtette ki most álláspontját a Bundeswehr főfelügyelője, akit a hadsereg első számú katonájának tartanak. Carsten Breuer közvetve az egyenjogúságra hivatkozva azt indítványozta, hogy

a nőkre is terjesszék ki a hadkötetezettséget, ha újra aktiválják a kötelező katonai szolgálatot.

Breuer utalt arra, hogy az alkotmány szerint a 2011 óta felfüggesztett hadkötelezettség kizárólag a férfiakra vonatkozik, épp ezért – szerinte – ezen a téren is egyenjogúságra lenne szükség, de mindezt megfelelő politikai és társadalmi vitának kellene megelőznie, hangsúlyozva az alkotmány módosításának szükségességét is.

A "gyengébb nem" besorozásával kapcsolatos nézetek különbözősége ellenére a főfelügyelő egyetértett a miniszterrel abban, hogy a hadsereget erősíteni kell. Hangsúlyozta, hogy a Bundeswehrnek összességében 400 ezer ideiglenes és hivatásos katonára lenne szüksége.

A Pistorius-terv alapján az előirányzott kötelező alapszolgálati idő hat hónap lenne, ami azután önkéntes alapon akár tizennyolc hónapra is bővülhet.

A tervezetet első lépésben a kormánypártoknak kell jóváhagyniuk, és ezt követően kerülhet a parlament elé.

Elemzők szerint hadsereg főfelügyelőjének kiegészítő kezdeményezése aligha gyorsítja fel a hadkötelezettség bevezetését, illetve a hadsereg létszámának bővítését.