Nyitókép: MTI/EPA/Ritzau/Mads Claus Rasmussen

Először nyilatkozott a támadása óta a dán kormányfő

Infostart / MTI
2024. június 12. 09:02
Mette Frederiksen szerint az őt ért támadás valójában "mindannyiunkat" érte.

Mette Frederiksen dán kormányfő a múlt héten a nyílt utcán ellene elkövetett támadás után adott első interjújában, kedden elmondta, hogy még nem épült fel teljesen a megrázkódtatásból. "Még nem vagyok teljesen a régi" - fogalmazott.

A DR dán műsorszolgáltatónak nyilatkozva hozzáfűzte, hogy lábadozás közben már dolgozik, főként az irodájában, és minden feladatát el tudja látni miniszterelnökként.

"Úgy éreztem emberileg, mintha engem támadtak volna meg, de nincs kétségem afelől, hogy a miniszterelnök volt az, akit eltaláltak" - idézte a BBC News a kormányfőt, aki a dán politikai élet megváltozott hangneméről szólva azt is hozzátette, az őt ért támadás valójában "mindannyiunkat" érte.

A 46 éves kormányfőt pénteken este, két nappal az európai parlamenti választások előtt, egy férfi ütötte meg Koppenhága központjában, és az ütéstől kisebb nyakrándulásos sérülést szenvedett.

A rendőrség azonnal őrizetbe vette a 39 éves gyanúsítottat, aki az ellene felhozott vád szerint a felkarján ütötte meg a miniszterelnököt.

A Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint a férfi, aki lengyel állampolgár és hosszú ideje él Dániában, a tette elkövetésekor ittas volt, és más drogok hatása alatt állt.

A gyanúsított, akit szombaton állítottak bíróság elé közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy semmi baja Frederiksennel, akit "igazán jó miniszterelnöknek" nevezett. Mint mondta: nagyon meglepte, hogy összetalálkozott vele az utcán.

Az ügyet vizsgáló rendőrség szerint a férfi tettének nem volt politikai motivációja.