Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Az ENSZ-nél dolgozik tovább Ujhelyi István

Infostart
2024. június 1. 12:15
Az MSZP politikusa tavaly nyáron jelentette be, hogy nem indul újra június 9-i európai parlamenti választásokon.

Az ENSZ szakosított turisztikai világszervezete (UN Tourism) nagykövetének nevezték ki június elsejével Ujhelyi István távozó európai parlamenti képviselőt, akinek feladata alapvetően az uniós intézményekkel való kapcsolattartás, illetve a szervezet brüsszeli állandó képviseletének működtetése lesz - írja az Index.

Ujhelyi István már korábban is rendkívüli nagykövete volt az ENSZ szakosított világszervezetének, a hivatalos státuszt az EP-képviselői mandátumának lejártával ajánlották fel neki – olvasható a portálon.

Az aktív pártpolitikával szakító Ujhelyi István elsődleges szakpolitikai területe a turizmus volt az Európai Parlamentben.

Mint írják, számos előremutató eredmény fűződik a nevéhez az elmúlt évtizedből: többek között Ujhelyi István kezdeményezésére jött létre az immár több mint hetven szakmai szervezetet tömörítő Tourism Manifesto nevet viselő szakmai kerekasztal, valamint főszerepe volt a tizennyolc évesek ingyenes vonatbérlet-programjában, az úgynevezett DiscoverEU-programban.

Az MSZP politikusa tavaly nyáron jelentette be, hogy nem indul újra június 9-i európai parlamenti választásokon.