Nyitókép: Forrás:Twitter/WELT

Napirenden a hadkötelezettség újbóli bevezetése Németországban, csak az érintettek nem akarják

Infostart
2024. május 12. 20:33
Pártállás nélkül egyre több magas rangú német politikus sürgeti a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetését.

Az elmúlt hónapokban a védelmi miniszter, Boris Pistorius is csatlakozott a hadkötelezettség támogatóinak táborához. A napokban pedig a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programjában foglalt állást a kötelező szolgálat "visszavezetése" mellett.

Németországban 2011-ben hivatalos megfogalmazás szerint "felfüggesztették" az általános hadkötelezettséget, mindenekelőtt pénzügyi okokra hivatkozva. Az intézkedést az akkori Merkel-kormány védelmi minisztere, Karl-Theodor zu Guttenberg rendelte el átmeneti időszakra, ami azóta is tart.

A hadkötelezettség újbóli bevezetése azóta több alkalommal is felmerült, elsősorban a költségvetés azonban azóta is "közbeszólt". Oroszország Ukrajna ellen több mint két éve indított háborúja óta ugyanakkor még hangosabbá váltak a kötelező katonai szolgálat bevezetését célzó követelések, amelyekhez a héten kongresszusán a CDU is csatlakozott.

Egy friss elmérés ugyanakkor arról tanúskodik, hogy az "ötlet" legkevésbé a leginkább érintett fiatal generáció körében népszerű. Az MDR közszolgálati rádió és televízió a közelmúltban közvélemény-kutatást végzett azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e a kötelező katonai szolgálat bevezetésére.

A megkérdezettek kétharmada igennel válaszolt, az egyetlen kivételt a 30 év alatti korosztály jelentette.

A felmérés szerint ugyanis kétharmaduk a határozott nem mellett foglalt állást.

A fiatalokat képviselő német ifjúsági szövetség elnöke szerint a kötelező katonai szolgálat visszaállítása szembemenne a fiatalok akaratával.

A német hadsereg jelenleg rendkívüli létszámhiánnyal küzd. A Bundeswehrben jelenleg mintegy 180 ezren teljesítenek meghatározott időre szóló hivatásos, illetve önkéntes szolgálatot. Szakértők szerint legkevesebb 30 ezer fő hiányzik, amit tartalékosok felvételével lehetne "tompítani". Boris Pistorius védelmi miniszter szerint nyárig kellene dönteni a megoldásról.

Mindezzel egyidőben számolt be a ZDF közszolgálati médium arról, hogy a Bundeswehr egyre több fiatal tisztje előadásokat tart az iskolákban azzal a céllal, hogy a diákok szakértői értékeléseket kapjanak a biztonságpolitikáról. Ez pedig egybeesik a Bundeswehr azon törekvésével, hogy a hadsereget vonzóbbá tegyék a fiatalok számára.

A német oktatási miniszter, a szabad demokrata Bettina Stark-Watzinger támogatta a katonák "látogatását" az iskolákban. A miniszter szerint fontos, hogy a fiatal tisztek beszámoljanak arról, mit tesz a hadsereg Németország biztonsága érdekében.

Az elmúlt időszakban, különösen az Ukrajnában zajló háború óta egyre több az ilyen előadás, amelyek középpontjában mindenekelőtt a Bundeswehr, illetve a NATO szerepe áll.

A Német Oktatási Dolgozók Szakszervezete (GEW) ugyanakkor tart attól, hogy valójában "rejtett toborzásról" van szó. A ZDF szerint a legtöbb tartományban a diákok önkéntesen vehetek részt az előadásokon.