Nyitókép: Khanchit Khirisutchalual/Getty Images

Osztrák klímagondok: drasztikus sebességkorlátozással teljesítenék az uniós célokat

Infostart
2024. március 17. 08:00
Ötvenöt tudós tette meg ajánlásait, hogy Ausztria megfeleljen az uniós kibocsátási normáknak.

2030-ra kell elérnie Ausztriának is a tagországok számára előírt klímavédelmi célokat. A környezetvédelmi minisztérium korábbi terve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését illetően nem felelt meg az uniós követelményeknek. Az osztrák kormány ezt követően igyekezett tökéletesíteni a tervet, amelyet nyilvános vitára bocsátott, ennek keretében a nemzeti energia- és klímavédelmi tervet 55 tekintélyes klímakutató is értékelte.

Az ORF közszolgálati médium szerint a grazi egyetem kutatója, Karl Steininger már úgy fogalmazott, hogy az intézkedések jó alapot kínálnak a kibocsátás terén mutatkozó elmaradások megszüntetéséhez, és Ausztria egyértelműen teljesítheti klímavédelmi céljait.

Az intézkedések között szerepel a sebesség csökkentése óránkénti 100, 80 és 30 kilométerre az autópályákon, az autóutakon, illetve a lakott területeken.

A prognózis szerint ez nem csupán az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentését eredményezheti, hanem 28 százalékkal csökkenhet a közlekedési balesetek okozta halálesetek száma. A javaslatok között szerepel még az is, hogy távolságarányos útdíjat kell bevezetni az autópályákon és autóutakon a személy- és teherforgalomban.

Az alsó-ausztriai Laxenburgban működő alkalmazott rendszerelemző nemzetközi intézet kutatója, Keyvan Riahi szerint a nap- és szélenergia áramtermelő kapacitásának fokozott biztosításával, valamint a távfűtés dekarbonizálásával ugyancsak jelentős szén-dioxid-kibocsátás-csökkentés érhető el.

A kutatók szerint hulladékégetéskor a keletkező szén-dioxid leválasztásával és tárolásával, az épületekben a hőpumpák gyakoribb beépítésével, valamint a fűtési, a szellőztető és a légkondicionáló rendszerek fokozott mértékben megújuló energiával történő működtetésével ugyancsak jelentős eredmény biztosítható.

Helga Kromp-Kolb osztrák meteorológus és klímakutató szerint mind a mezőgazdaság, mind az erdészet, mind pedig a táplálkozás terén számos olyan kezdeményezés létezik, amely a cél érdekében hatékony lehet. Ebből kiindulva bővíteni kell az ökológiai gazdálkodást, csökkenteni kell az élelmiszer-pazarlást, és fenntarthatóbb táplálkozásra, azaz több növényi és kevesebb állati termékfogyasztására lenne szükség.

Benjamin Schemel, a bécsi közgazdaság-tudományi egyetem ökológiai intézetének munkatársa ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a javasolt intézkedések némelyike nem túl népszerű a lakosság körében.

A Gallup közvélemény-kutató intézet felmérése szerint például

jelentős az ellenállás a közúti forgalom sebességkorlátozásával,

mint ahogy a belső égésű motorral felszerelt új autók gyártásának tervezett beszüntetésével szemben is. Ugyanakkor a felmérés szerint a tömegközlekedés, valamint a kerékpárutak fejlesztését a megkérdezettek többsége támogatja. Ugyancsak sokan támogatják a fosszilis tüzelőanyagok alkalmazásának beszüntetését és ezzel összefüggésben a megújuló energiaforrások használatára történő áttérést

Szakértők szerint a kutatói értékeléssel az osztrák kormány iránymutatást kapott arra, hogy melyek azok az intézkedések, amelyekre támaszkodhat az EU klímavédelmi céljainak megvalósításában. A nemzeti energia- és klímavédelmi terv kidolgozása valamennyi uniós országnak kötelező, ebben meg kell határozni, hogy tagállamok miként kívánják elérni az EU célkitűzéseit. A dokumentumot 2024 júniusáig kell benyújtani az Európai Bizottságnak.

Az osztrák szövetségi környezetvédelmi ügynökség számításai szerint az eddig előirányzott intézkedések nem elegendők az előírt uniós célok megvalósításához.

Ausztriának 2030-ra a 2005-ös szinthez képest 48 százalékkal kell csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását, a mostani intézkedésekkel azonban még csak 35 százalékot érne el.

Ezért az ügynökség nyilvános konzultációt kezdeményezett: politikai pártokat, minisztériumokat, nem kormányzati szerveket és tekintélyes kutatókat kért fel arra, hogy javaslataikkal segítsék az előírt csökkentés elérését.