Nyitókép: MTI/AP

Száznál is több segélyre várakozó palesztin halt meg Gázavárosban

Infostart
2024. március 1. 12:31
Egyes – névtelenül nyilatkozó – izraeli katonai tisztviselők elismerték, hogy a hadsereg tagjai tüzet nyitottak az egyiptomi segélyt szállító konvojt megrohamozó tömegre, mert indoklásuk szerint veszélyben érezték magukat.

Legalább 112 palesztin ember meghalt, 760-an pedig megsebesültek csütörtökön Gázavárosban, ahol humanitárius segélyre vártak a helyiek. Szaúd-Arábia, Egyiptom és Jordánia is támadással vádolja az izraeli hadsereget – írja a BBC tudósítása alapján az Index.

Az izraeli hadsereg közölte: figyelmeztető lövéseket adtak le tankjaikkal, de állításuk szerint nem találtak el embereket. Egyes palesztinok szerint viszont az izraeli katonák közvetlenül rájuk lőttek. Egy szemtanú arról számolt be a BBC-nek, hogy többeket elgázoltak, miközben a teherautók megpróbáltak előremenni.

Az izraeli erők által biztosított humanitárius folyosón egy harminc teherautóból álló, egyiptomi segélyt szállító konvoj tartott észak felé, amikor a civilek megrohamozták a járműveket. Az izraeli hadseregnek nincs tudomása arról, hogy támadást indítottak volna abban az időben. Azt állítják, hogy az emberek a nagy tülekedésben sérültek meg, mert összetaposták egymást, egyeseket pedig elgázoltak.

Névtelenül nyilatkozó izraeli katonai tisztviselők ugyanakkor

elismerték, hogy a katonák ezután tüzet nyitottak a tömegre, mert veszélyben érezték magukat.

Az al-Dzsazíra hírcsatorna kórházi forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a segélyre váró több száz ember közé tüzérségi lövedékek és drónokról indított rakéták csapódtak be.

Az izraeli hadsereg egy légi felvételt is közzétett, amelyen palesztinok százai láthatók, ahogyan a segélyszállító teherautók körül tolonganak.

Közben Joe Biden egyiptomi és katari vezetőkkel egyeztetett az incidensről, valamint az izraeli túszok szabadon bocsátásának és a hathetes tűzszünet biztosításának lehetőségeiről is.

Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint „az izraeli megszálló hadsereg által elkövetett ocsmány mészárlásról van szó”, amelyet segélyszállítmányra várakozó emberek ellen követtek el.

Szaúd-Arábia, Egyiptom és Jordánia pedig azzal vádolja az izraeli hadsereget, hogy szándékosan támadt a civilekre.

Közös nyilatkozatban emellett felszólították az izraeli kormányt, hogy biztosítsa az övezetbe tartó segélyek célba juttatását, a nemzetközi közösséget pedig arra, hogy határozott lépésekkel gyakoroljon nyomást Izraelre a nemzetközi jog betartása és az azonnali tűzszünet elérése érdekében.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögötti rendkívüli ülést tűzött ki az incidens megvitatására.

Az október 7-e óta tartó háborúban a gázai egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint eddig legkevesebb 30 035 palesztin vesztette életét és 70 457-en sebesültek meg.

Izrael szerint azonban ezek az adatok ellenőrizhetetlenek, a gázai beszámolók nem tesznek különbséget civilek és fegyveresek között, és felsorolják az összes halálesetet, akár Izrael okozta azokat, akár nem. Köztük vannak például azoknak a robbanásoknak az áldozatai is, amelyekről feltételezhető, hogy az iszlamista fegyveresek több száz hibás vagy célt tévesztett rakétája, valamint eltévedt lövedéke okozta – állítják az izraeli hatóságok.

Izraeli jelentések szerint a gázai harcokban a hadsereg eddig mintegy tizenkétezer Hamasz-tagot ölt meg, Izraelben pedig a Hamász október 7-i támadásában mintegy ezren haltak meg.