Nyitókép: Forrás: Twitter

Ukrajna? Izrael? Rengeteg helyen van még háború – itt a lista

Infostart
2024. február 7. 10:55
Nincs kontinens, amelyet ne érintene az értelmetlen öldöklés. Van köztük olyan konfliktus is, amely a halálos áldozatok számát tekintve a II. világháború nyomába eredt.

Ukrajnai háború, gázai konfliktus, jemeni húszi terroristaakciók - nagyjából ezt a három konfliktuszónát ismeri ma a közvélemény, pedig ennél jóval töb helyszínen zajlanak háborúk most is a földgolyón, a Növekedés.hu készített összeállítást a szörnyűségekről, mintegy bő tucatnyiról, mind olyan, amelynek már legalább ezer halottja van.

Afganisztán

2021 óta nem nagyon figyel a világ Afganisztánra, pedig még mindig van fegyverropogás, az ország pedig nyomorba dőlt a tálib hatalomátvétel alatt. Nem folynak már a külföldi pénzcsapok, dúl a vallásháború és a tálibok elleni felkelés is folyamatos. A halálos áldozatok száma felbecsülhetetlen.

Pakisztán

Eddig mintegy 1300 ember lelhette halálát a pesavári merénylet óta kirobbant harcoknak, a mecsetnél történt öngyilkosakcióban száznál is többen meghaltak. Az iszalista szélsőségesek "élnek és virulnak" az ország északnyugati részén. A hadsereg az Iszlám Állam és a pakisztáni tálibok harcosaival is össze szokott csapni.

Haiti

Négy éve folyik a bandaháború két nagy bűnözői csoport és a szövetségeseik között, kétezernél is több a halott. Az ország fővárosának olykor a 90 százalékát uralják fegyveres csoportok.

Kongó

Az ország keleti felében dúló háború igen bonyolult. A térségben több mint 120 különböző fegyveres csoport tevékenykedik, megöltek már több mint 2000 embert. Az ENSZ igyekszik helyt állni, amennyire tud, 21 ezer békefenntartó tartózkodik az országban.

Jemen

A halálos áldozatok becsült száma 3300. A konfliktus az utóbbi hetekben került reflektorfénybe, amikor az Irán támogatását élvező húszi lázadók támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen. A húszik ellenőrzik az ország népes északi részének nagy részét, köztük Hodeida kikötőjét. A jemeni fővárosban, Szanaában tartott tavalyi katonai felvonuláson a lázadók bemutattak egy vadászgépet, valamint drónokat, rakétákat, járműveket, hajókat és hajó elleni aknákat. Az eddig a Vörös-tengeren közlekedett kereskedelmi hajóknak is meg kell kerülniük Afrikát.

Etiópia

Egy év alatt mintegy 3800-an halhattak meg azóta, hogy tavaly áprilisban döntött úgy az etióp kormány, hogy feloszlatja az Amhara régióban a helyi autonóm különleges alakulatokat. A milíciák azonban ellenálltak: a döntés fegyveres harcokba torkollt.

Nigéria

A szélsőséges iszlamista Boko Haram a világ egyik leghalálosabb terrorszervezete, 5100 embert mészároltak le egy év alatt. Az állam már a magyar Magnus Aircraft repülőgépgyártól is vett eszközöket, hogy helyreállíthassa a törvényes rendet.

Szíria

2011-ben az Aszad-rezsim ellen tömeges, folyamatos tüntetések kezdődtek, amelyekt a hatalom erővel ver vissza, a kormányzatot támadó szervezetek több milíciát is létrehoztak, rengeteg a gyilkosság.

Mexikó

Folyamatos a drogháború a közép-amerikai országban, az elmúlt egy évben 7100 ember életébe került. 2006 óta tízezrek estek áldozatul az értelmetlen öldöklésnek.

Szomália

Már az 1980-as évek óta zajlanak a harcok, amelyekben tavaly 9300-an haltak meg. A szomáliai kormány az Afrikai Unió támogatásával igyekszik harcolni az al-Kaidához köthető csoportokkal szemben.

Szudán

A véres összecsapásoknak tavaly 13 200 halálos áldozata volt, tavaly áprilisban például egy félkatonai szervezet támadt rá az ország hivatalos hadseregére. A harcok a főváros, Kartúm és a dárfúri régió körül összpontosultak.

Algéria, Marokkó

A két észak-afrikai ország határvidékén, Magrebben 22 éve zajlanak a harcok, a 2023-as halottak száma 14 700. Iszlamista csoportok állnak egymással háborúban, eddig 70 ezer emberrel végezve.

Mianmar

1948 óta zajlik háború az országban, azóta független az ország. Többnyire etnikai alapú csoportok támadnak a hadseregre, ezért van több mint 15 ezer halott egy évben.

Izraelben a háborús áldozatok száma október óta csaknem 30 ezer. Ukrajnában becslések állnak rendelkezésre, a felső "határ" 90 ezer, ez a legvéresebb konfliktus a II. világháború vége óta.