Nyitókép: Elena Popova/Getty Images

Kiszivárgott a német megszorítási csomag: nemcsak drákói, hanem hosszú is

Infostart
2024. január 12. 06:00
Rendkívül megtakarításokra kényszerül a német kormány. A megszorítások elkerülhetetlenek, mindez azonban a kormánykoalíción belül is kemény vitákat váltott ki, ennek ellenére már napvilágot látott az a terjedelmes lista, amely a spórolás legfőbb területeit tartalmazza.

Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a szigorú takarékosság elkerülhetetlen. Tizenhárom gazdaságilag kedvező év után az Ukrajna ellen indított orosz háború és az ahhoz kapcsolódó válság nyomán a gazdaság"lehűlt". Ez pedig maga után vonja, hogy az adóbevételek belátható időn belül aligha növekednek olyan ütemben, mint korábban. A helyzetet súlyosbítja az alkotmánybíróság tavaly őszi döntése, amely elmarasztalta a kormányt a költségvetéssel való trükközésért, és összességében 60 milliárd eurós költségvetési hiányt állapított meg.

Ez a magyarázata annak, hogy a 2024-es költségvetésnek kisebbnek kell lennie, mint azt korábban tervezték.

A kormánynak több, eredetileg tervezett projektet törölnie kell.

A koalíciós pártok vezérkara sok vita után még karácsony előtt megállapodott egy megtakarítási csomagban. Az előirányzott szigorú megtakarítások célja az alkotmánybírósági határozat nyomán keletkezett, az idei évre eső 17 milliárd eurós pénzügyi hiány "eltüntetése". Ezt célozza például a mezőgazdasági támogatások jelentős csökkentése, ami a gazdák napok óta tartó rendkívüli tüntetéseit váltották ki.

A t-online hírportál szerint a koalíciós megállapodással véglegesen még semmi nem dőlt el, a végső szó ugyanis a Bundestagé, illetve a parlament képviselőié. A portál hozzájutott a pénzügyminisztérium 269 oldalas határozattervezetéhez, amelynek elfogadásához parlamenti többségre van szükség. A szavazás január 18-án várható.

A t-online ismertette azokat a főbb területeket, amelyekre a kormány a jövőben nem kíván több pénzt költeni. A megtakarítást mozdítja elő többek között az elektromos autók vásárlásához eddig folyósított pénzügyi kedvezmény megszüntetése. Az elektromos autók vásárláshoz eddig nyújtott támogatás megszüntetése mellett csökkenne az üzemanyagtöltési infrastruktúra kiépítéséhez tervezett szubvenció is.

Spórolni kíván a kormány az arra rászorultaknak nyújtott állampolgári támogatás, az úgynevezett Bürgergeld csökkentésével, ami ugyanakkor a segélyezettek szigorúbb szankcionálását jelenti.

Ugyancsak a törlési előirányzatok között szerepel a kötelező nyugdíjbiztosításhoz eddig nyújtott extra támogatás törlése. A csökkentett összegnek ugyan nincs azonnali hatása a nyugdíjakra a nyugdíjbiztosítás azonban kevésbé tud tartalékot képezni a későbbiekre.

Csökkentik továbbá a többi között klímavédelem előmozdítását célzó támogatásokat, valamint a pályaudvarok felújításának finanszírozását. A megtakarítás "áldozatai" között szerepelnek a külföldi humanitárius segítségnyújtás céljaira előirányzott összegeket, amelyek eredetileg a humanitárius válságok, például a természeti katasztrófák következményeinek leküzdését céloznák. Jelentősen mérséklik városi sport-, ifjúsági és kulturális létesítmények felújításának támogatását.

A tervek szerint folyamatosan megszűnik a gazdák számára eddig biztosított dízelolaj-energiaadó fokozatos visszatérítése is, ami konkrétan nem szerepel a tervezetben, a kormány azonban ezt gyakorlatilag már eldöntötte.

A portál minősítése szerint az említettek "a legnagyobb, illetve legfontosabb tételek" a tervezett megtakarítások sorában. A tervezet ugyanakkor összességében sokkal több kisebb-nagyobb változtatást tartalmaz az eredetileg becsült költségvetéshez képest.

A t-online nem tartja valószínűnek, hogy a tervezett megtakarítások változtatás nélkül átmennek a parlamenti "szitán". Sokkal inkább arra lehet számítani, hogy a képviselők kiigazításokat sürgetnek majd.

Nyilatkozott a t-online portálnak a gazdaszövetség elnöke is, aki arra számít, hogy minden, a gazdákat sújtó megtakarítási javaslatot visszavonnak.