Nyitókép: Mercedes

Vigyázat, új fényjelzés lesz kötelező az autókon

Infostart
2024. január 10. 04:30
Az új szín a türkizkék lesz.

Hamarosan nem mindennapi újdonságban lehet részük az autósoknak, a járműveken ugyanis megjelennek a türkizkék színű lámpák, azt jelzik majd, hogy a kocsikat robotpilóta irányítja – írja az autoszektor.hu.

A közeljövőben a piacra kerülő, úttörő újdonság az autóipar technológiai fejlődésének az eredménye, aminek köszönhetően a sofőröknek és a rendőröknek is új vezetési módot kell majd megszokniuk. Hogy a járművet robotpilóta irányítja-e, azt a beépített türkizkék lámpáknak köszönhetően lehet majd látni. Az újdonság beépítésére már engedélyt kapott a német Mercedes.

A fényjelzést az első és a hátsó fényszóróknál, valamint az oldalsó visszapillantó tükröknél helyezik el, akárcsak az irányjelzőket. Az első, ilyen lámpával rendelkező járművek Kaliforniában és Nevadában jelenhetnek meg.

Azért esett a türkizkék színre a választás, mert amellett, hogy jól látható, jelentősen elkülönül a többi lámpa színétől. A tesztek ráadásul kimutatták, hogy épp a türkizkék a legjobb szín a közlekedés többi résztvevőjének a figyelmeztetésére. A robotpilóták által vezetett járműveken elhelyezett fényjelzések célja, hogy növelje a biztonságot az utakon. Nem mellesleg a bírságokat is elkerülhetjük, ugyanis, ha például robotpilóta irányítja az autót, a sofőr telefonálhat közben, a fényjelzés pedig a rendőrök tudtára adja, hogy a sofőrnek nem kell teljes mértékben a vezetésre figyelnie.