Nyitókép: Pixabay.com

A német egészségügyben most vezetik be azt, ami itthon már évek óta működik

Infostart
2023. december 17. 17:00
Jóváhagyta a német parlament az egészségügyi miniszter dédelgetett álmát. Első lépésként az elektronikus receptek kötelező bevezetését január elsejétől. A következő mérföldkövet az elektronikus betegakták korszaka jelenti majd, amely egy évvel később kezdődik.

Az egészségügy digitalizálása Karl Lauterbach miniszter egyik fő törekvése. Ennek része az elektronikus recept bevezetése, valamint a digitális betegállomány, illetve egyfajta elektronikus "betegadattár" is.

Az e-recept 2024 elejétől válik kötelezővé az orvosok, illetve a rendelők számára.

Ami pedig a második lépést illeti, az egészségbiztosítók kötelező feladata, hogy 2025. január 15-ig minden jogszerűen biztosított személy számára egy elektronikus fájlt hozzanak létre – ez egyfajta személyes adattároló lesz, amely egész életében végigkíséri a beteget. Ez többek között tartalmazza különböző leleteit, laboratóriumi értékekeit, hacsak nem emel kifogást ellene.

A miniszter robbanásszerű változásról beszélt, hangsúlyozva, hogy Németországnak meg kell valósítania az egészségügyi rendszer digitalizációját. Lauterbach szerint az új szabályozás jelentős előnyökkel járhat a betegek számára, ugyanakkor lényegesen megkönnyítheti a kezelési lehetőségeket az orvosok számára.

A Németországban hagyományos és megszokott rózsaszín receptek helyett az elektronikus receptek már egy ideje kiválthatók a gyógyszertárakban, ez a korszak azonban most véget ér, az e-recepteknek már nem lesz színük – az elektronikus receptek alkalmazása január elsejétől kötelező lesz.

A parlamenti vita során a Lauterbach által előterjesztett tervezetet a legtöbb kritika az adatvédelemmel kapcsolatban érte. Az ellenzék az adathasználat kockázataira figyelmeztetett, tartva attól, hogy "intim adatok" kerülhetnek továbbításra. A tervezet a fenntartások ellenére nagy többséggel került elfogadásra.