Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal

Így fogadta Európa Geert Wilders választási sikerét

Infostart
2023. november 24. 22:11
A Geert Wilders vezette, a bevándorlás elleni harcot zászlajára tűző radikális jobboldalinak tartott Szabadságpárt (PVV) a voksok legkevesebb 25 százalékát szerezte meg a Hollandiában tartott előre hozott parlamenti választásokon. A párt megkettőzte támogatását a legutóbbi, 2021-es választási eredményéhez képest, közel 2,5 millió ember szavazott rá. Noha a kormányalakítás nem ígérkezik könnyűnek, a külföld sajtó az európai hatásokat találgatja.

Az elemzők egyetértenek abban, hogy a győzelmet Wilders pártja mindenekelőtt a menekültügyi, a bevándorlást határozottan ellenző politikájának, valamint a megélhetési költségek mérséklésére tett ígéreteinek köszönheti.

A ZDF közszolgálati médium tudósításában úgy vélte, hogy Hollandia történelmi jobbratolódás előtt áll, még akkor is, a a koalíciós tárgyalások nehéznek ígérkeznek. A portál szerint Geert Wilders nexitet, azaz az Európai Unióból való kilépést tervez, emellett le akarja zárni a határokat a menekültek előtt, akiket a külföldi munkavállalókkal együtt nem akarja beengedni az országba.

A győztes pártelnök győzelméhez hozzájárult iszlámellenessége is – fogalmazott a ZDF, kiemelve, hogy Wildersnek az elsők között gratulált Alice Weidel, a szélsőjobboldalinak tartott, ugyancsak a bevándorlás elleni harcot zászlajára tűző Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke.

A Der Spiegel a szabadságpárti elnök migránsellenességét emelte ki. Az újság szerint ebből Németországban is le kell vonni a tanulságokat, és egy német kormánypárti politikust idézett, aki szerint a Németországba irányuló migrációt is szigorúbban kell ellenőrizni.

A szociáldemokrata SPD külpolitikai szóvivője a lapnak nyilatkozva "ijesztőnek" nevezte, hogy – mint fogalmazott - "az idegengyűlölő jobboldali populizmus" ekkora sikert aratott az Európai Unió egyik alapító országában. Az ellenzéki konzervatív CDU/CSU külpolitikai szóvivője ugyanakkor reményét felezte ki, hogy a középen lévő demokratikus erők képesek lesznek megakadályozni a Wilders-párt hatalomra jutását.

A Deutsche Welle hírportál szerint Wilders számára nehéznek ígérkezik koalíciós partner megtalálása. A portál ugyanakkor egyértelmű és fölényes győzelemről írt, utalva arra, hogy a választás előtti utolsó közvélemény-kutatások a Farns Timmermanns korábbi európai bizottsági alelnök vezette választási szövetség és a Dilan Yesilgöz által irányított jobboldali szövetség között még szoros versenyfutást sugalltak.

A Deutsche Welle ugyancsak Wilders bevándorlásellenességét és iszlamofób nyilatkozatait emelte ki, emlékeztetve arra, hogy az iszlámot korábban "fasiszta ideológiához" hasonlította. Utalt arra is, hogy Wilders követelései között szerepelt menedékkérők befogadásának teljes leállítása és a nexitről, azaz a az unióból való kilépésről tartandó népszavazás. Kiemelte ugyanakkor, hogy a választási kampány során Wilders enyhébb hangnemben fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy

megválasztása esetén "az összes holland miniszterelnöke" kíván lenni.

A Politico hírportál Wilders választási győzelme kapcsán a klímaváltozás elleni nemzetközi erőfeszítéseket tartalmazó, 2015 decemberében elfogadott párizsi éghajlatvédelmi megállapodást "féltette". Az egyezmény 2050-re klímasemlegességet irányoz elő az unió tagállamaiban. A portál aggasztónak nevezte, hogy a szabadságpárt célkitűzései között volt az egyezményből történő kilépés, általánosságban pedig a "zöld átmenet" megtorpedózása

Egy másik tudósításában a Politico azt emelte ki, hogy "euroszkeptikus politikusok" sorra gratuláltak Wildersnek választási győzelméhez. Első helyen említetté Marine Le Pent, a francai Nemzeti Tömörülés parlamenti frakcióvezetőjét és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest, a Liga párt elnökét, valamint Alice Weidelt, a német AfD párt vezetőjét. A Politico utalt arra, hogy jókívánságait fejezte ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, aki – mint a portál kiemelte – a holland választások győzteséhez hasonlóan ellenzi Ukrajna európai uniós támogatását.