Nyitókép: Wizz Air

A Wizz Air a flottája közel negyedét leállítani kényszerül

Infostart
2023. november 14. 14:15
A Pratt & Whitney-hajtóművek javításának ügyével küzd a légitársaság, amely növeli repülői kihasználtságát is, hogy megfelelő szinten tudja tartani üzemelését.

A Wizz Air a pénzügyi éve végéig, 2024. március 31-ig azt prognosztizálja, hogy összesen 45 repülőgépét kell leállítania a Pratt & Whitney által november 3-án kiadott legfrissebb szervizutasítás szerint. Ebben a számban már szerepelnek az idén ősszel, ugyanezen gyártási hiba miatt leállított repülőgépek is - írta az AIRportal.hu. Az ellenőrzésekben érintett gépek cseréje a vonatkozó időszakban a megtett mérföldek és a szervizkapacitások függvényében némileg változhat, de várhatóan így is a mintegy 190 tagú flotta körülbelül negyede kényszerül földre.

A hiány pótlására a Wizz Airnél

  • korábbi bérleti szerződéseket hosszabbítottak meg (és még tárgyalnak ilyen változtatásról),
  • növelik a meglévő flotta kihasználtságát, valamint
  • arra számítanak, hogy az Airbustól az ebben az időszakban érkező új példányok is segítenek a kiesés ellensúlyozásában.

A következő, 2024. április 1-től 2025. március 31-ig tartó pénzügyi évben további repülőgépek beszerzését tervezi a légitársaság a piacról annak érdekében, hogy a kapacitását a mostani pénzügyi év szintjén tudja tartani. Ennek részletei egyelőre nem ismertek.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a Pratt & Whitney 2015 és 2021 között gyártott GTF-hajtóműveiben a magas nyomású fokozat turbinatárcsáihoz felhasznált fémporba mikroszkopikus szennyeződések kerültek, emiatt azokon repedések keletkezhetnek, így az előírt idő előtt át kell vizsgálni az érintett példányokat, illetve cserélni kell a hibás alkatrészt. Ehhez a hajtóműveket le kell szerelni és vissza kell küldeni a gyártó kijelölt szervizébe, ahol teljesen szét kell szedni őket, az átvizsgálás és javítás több hónapot vesz igénybe. A gyártó előrejelzése szerint az átvizsgálások egészen 2026-ig elhúzódnak majd, és hat-hétszáz hajtóművet érintenek a világ számos légicégénél.