Nyitókép: MTI/EPA pool/Stephanie Lecocq

Uniós számvevőszék: feltűnően sok hiba volt tavaly a költségvetési pénzek felhasználásában

Infostart
2023. október 5. 20:27
Az uniós számvevőszék jelentése szerint 2022-ben jóval több hiba történt a költségvetési pénzek elosztásában, mint egy évvel korábban.

A Luxemburgban közzétett beszámoló a kiadási oldalon 196 milliárd eurót említ, utalva arra, hogy a kifizetések során elkövetett hibák aránya a megelőző évhez viszonyítva 4,2 százalékkal nőtt. A jelentésből kitűnt, hogy a hibaarány egy évvel korábban, 2021-ben 3 százalékos volt, míg az azt megelőző esztendőben 2,7 százalékot ért el. A számvevőszék úgy ítélte meg, hogy a becsült tavalyi 4,2 százalékos hibaarány nem jelent "meghatározó mértéket" sem a csalásra, sem a megfelelő szakértelem hiányára, sem pedig pazarlásra. Ugyanakkor jelzés azokra az összegekre vonatkozóan, amelyeket nem az európai uniós és a nemzeti szabályozásoknak megfelelően használták fel.

A beszámoló utalt arra is, hogy a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő és az ellenálló-képességet fokozó európai uniós eszköz által biztosított finanszírozásokkal együtt a tavalyi kiadások 243,3 milliárd euróra rúgtak.

Az Európai Unió bizonyította, hogy a legrövidebb idő alatt rendkívüli intézkedésekkel képes példa nélküli válságok sorozatára reagálni – összegezte a számvevőszéki jelentés. De rámutatott arra is, hogy

ilyen körülmények között a rendelkezésre álló összegek elosztása nagyobb kockázattal jár a költségvetésre nézve.

Ilyen körülmények között elengedhetetlen a kockázatok kezelésének javítása – idézte a jelentés Tony Murphyt, a számvevőszék ír elnökét, aki utalt arra, hogy a vizsgált kiadások 66 százaléka magas kockázatú. Megfogalmazása szerint olyan kiadásokról van szó, amelyek szigorú szabályozásokhoz, illetve szigorú támogatási feltételekhez kötöttek.

A számvevőszék a tavalyi évet vizsgálva 14 esetben ugyanakkor olyan esetet tárt fel, amelyek lehetséges csalásokra utaltak. Ezeket az eseteket továbbították az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF számára.

A jelentés utalt arra, hogy az adósságállomány tavaly 344,3 milliárd euróra növekedett, mindenekelőtt a koronavírus-járvány keretében a helyreállítási alap számára felvett finanszírozási források miatt. Ezzel kapcsolatban említette azt is, hogy kizárólag a helyreállítási alap céljából felvett eszközök jelentenek kamatkockázatot az uniós költségvetés számára.

A számvevőszék ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a magas inflációs ráta ugyancsak hatással van a költségvetésre.

Az Európai Bizottság inflációs előrejelzése alapján úgy becsüli, hogy a költségvetés az idei esztendő végére csaknem tíz százalékot veszíthet vásárlóerejéből.