Nyitókép: Infostart

Eddig még rendben zajlottak a szlovákiai választások

Infostart
2023. szeptember 30. 13:55
Ugyanakkor több kampánycsendsértésről szóló bejelentés is érkezett Állami Választási Bizottsághoz – tájékoztatott Ladislav Orosz, a testület elnöke.

A pozsonyi Új szó arról számolt be, hogy a bizottság foglalkozik a kitöltött szavazólap lefényképezésével kapcsolatos bejelentésekkel is, amelyeket az emberek a közösségi hálón osztanak meg, köztük néhány politikus is ezt teszi. „Az állami bizottság hatáskörébe tartoznak ezek a bejelentések” – közölte a portállal Ladislav Orosz.

Hozzátette, a bizottság reggel 9-kor összeült, és szükség szerint az egész nap folyamán ülésezik, beleértve az éjszakai órákat is. Elmondta, a bizottság elsődleges feladata fogadni és reagálni a lakossági bejelentésekre. Eva Chmelová, a belügyminisztérium népszavazásokért és választásokért felelős osztályának vezetője hozzátette, a külföldi levélszavazatok összegzésére létrehozott 18 választási bizottság 18 órakor kezdi meg a szavazatszámlálást.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a szlovák rendőrség korábban arra figyelmeztetett, hogy a kampánycsend ellenére még a szavazás napján is megjelentek a közösségi médiában olyan hamis videók, amelyek alkalmasak lehetnek a választókat befolyásolására.

Ugyanakkor az Új szó tudósítója a magyar határmenti Párkányból arról számolt be, hogy ott rendben, nyugodtan, sőt, jó hangulatban zajlik a szavazás.

A portál munkatársa által meglátogatott 5 választói helyiségben már 10 óra után is magas részvételi arányról számoltak be, sok a fiatal voksoló és még Nagymihályról illetve Liptószentmiklósról is érkeztek emberek a szavazásra.

Párkányban ágyban fekvő, mozgásképtelen emberek is szavaznak, akikhez kérésre kiviszik a mozgóurnát.