Nyitókép: Prostock-Studio/Getty Images

Sokkoló felmérés a közlekedési balesetekről: már a mobiltelefon a fő bűnös

Infostart
2023. szeptember 20. 08:29
Ha nem lenne mobiltelefon, jóval kevesebb lenne a közlekedési balesetek száma Ausztriában – erről tanúskodik az a tanulmány, amelyet az osztrák autóklub (ÖAMTC) készített.

A járművezetők esetében a figyelemelvonás legfőbb okai között van a telefonálás, az SMS-ezés, valamint a vezetés közbeni ivás. E három tényező okozta figyelmetlenség a közlekedési balesetek 30 százalékáért felelős, azaz az első számú ok – derül ki abból a megdöbbentő tanulmányból, amelyet az ÖAMTC tett közzé a baleseti statisztika számai és a jözlekedésbiztonsági szervezet (KFV) adatai alapján.

A múlt évben összesen 10 176 esetben okozott balesetet a vezetés közbeni nem megfelelő odafigyelés, és összesen 11 543 esetben járt sérüléssel.

Ami pedig még ennél is szomorúbb: 95 esetben a figyelem elterelődése halálos áldozatot követelt.

Az adatokból kitűnt az is, hogy az ilyen esetek száma a koronavírus-járvány időszakához viszonyítva ismét emelkedett.

A kihangosító nélküli telefonbeszélgetés mintegy négy-ötszörösére növeli a járművezetők baleseti kockázatát.

Az SMS-ek írása pedig jóval nagyobb mértékben, huszonháromszorosára növeli a kockázatot

a KFV vezetője szerint. Klaus Robatsch ugyanakkor azzal számol, hogy az ilyen balesetek száma növekedni fog. Utalt arra, hogy a 2016-ban végzett legutóbbi felmérés adataihoz viszonyítva az akkori 8 százalékról 17 százalékra emelkedett a telefonálás közbeni figyelmetlenség okozta balesetek száma a kerékpárosok körében. Ugyanez az arány a gyalogosok körében 30-ról 37 százalékra emelkedett.

AZ ÖAMTC közlekedéspszichológusa a tanulmány részeként vizsgálta a figyelemelterelő tevékenységek hatásait vezetés közben. Összesen negyven 18 és 50 év közötti tesztalanynak öt különböző közlekedési szituációban négy feladatot kellett megoldania. Ezek között két esetben helyesírási és fejszámolási, két esetben pedig tapintási feladatok voltak, azaz SMS-ek írása és olvasása, egy esetben pedig az üvegből ivás "feladatát" teljesítették.

A pszichológus szerint a kísérletben részt vettek az SMS-ek olvasása és írása közben 123 méterig vakon közlekedtek. A gyakorlat közben szinte valamennyien lassítottak, de egyikük sem olyan ütemben, hogy veszélyes helyzetben meg tudott volna állni. A szimuláció szerint legtöbben közülük mintegy 30 kilométeres óránkénti sebességgel gyalogosokat ütöttek el.

Az ÖAMTC szerint még az egyszerűnek tűnő feladatok teljesítése is komoly biztonsági kockázatot jelent. A klub által végzett teszt kimutatta, hogy vizes palack kezelésekor, illetve az abból történő iváskor kísérleti alanyok keze legalább nyolc másodpercig lekerült a kormányról.

Megtévesztő volt az önértékelés is, azaz a szubjektív kockázatértékelés sok esetben ellentmondott az ÖAMTC vizsgálatában rögzített adatoknak.

A klub szakértője mindennek alapján felhívta a figyelmet az említett "zavaró tényezők" elkerülésének, a távolság növelésének és a vészfékezés gyakorlatának szükségességére.

Az okostelefonok okozta figyelemelvonás áll annak a kampánynak a középpontjában, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) végez. A kampányban összesen 33 európai, közel-keleti és afrikai ország vesz részt