Nyitókép: Forrás: X / The War Zone

Így harcolnak a hajó nélküli ukránok az orosz hadiflottával

Infostart
2023. szeptember 15. 10:04
A Moszkva cirkáló elvesztése óta ez volt a legsúlyosabb támadás a Fekete-tengeren.

A Szevasztopolban ronccsá vált Minszk partraszálló hajó különösen fontos célpont lehetett az ukránoknak. Moszkvában ugyanis már régóta mondogatják: az orosz haderőnek a teljes ukrán tengerpartot meg kell szereznie, hogy közvetlen szárazföldi összeköttetés nyíljon a Moldova keleti részét uraló, oroszbarát szakadár állam, az úgynevezett Transznisztriai Köztársaság felé.

Ukrajna elszakítása a Fekete-tengertől azért is fontos az oroszoknak, mert ezzel súlyos csapást mérhetnének az ország gazdaságára. Kijev egyik legfőbb bevételi forrás a gabonaexport, amely nem nélkülözheti a tengeri szállítást. Ezt nem lehet kiváltani vasúttal, bár még az Európai Unió is nagyon komoly erőfeszítéseket tesz ez ügyben. A vonatra rakott gabona mennyisége azonban meg sem közelíti azt, amit hajókkal lehet elvinni. Ráadásul még az is többnyire az Ukrajnával szomszédos országokban — például Magyarországon – ragad, ez pedig az ottani gazdák megélhetését veszélyezteti.

Az ukránok egyik nagy félelme, hogy az oroszok lerohanják Odesszát, és ezzel az utolsó nagy tengeri kikötőjük is elveszne.

Egy ilyen hadművelethez pedig pont a most szétlőtt Minszk és testvérhajói kellenének az oroszoknak. A hivatalosan Project 775 (NATO-kód szerint Ropucha osztályú) hajókat – összesen 28-at – még a szovjet időkben gyártották, a lengyelországi Gdańsk hajógyárában. A Szovjetunió széthullása után szinte valamennyi az orosz haditengerészethez került.

Az orosz hadiflotta Minszk partraszállást támogató hajója, itt még kifogástalan állapotban. Forrás: X / Ukraine Front Lines

A 630 négyzetméteres főfedélzet a hajó teljes hosszán végig húzódik és 25 darab páncélozott szállítójármű fér el rajta. Elől és hátul hatalmas ajtók nyithatók, amelyeken keresztül tudnak partra szállni a tengerészgyalogosok, járműveikkel együtt. Közvetlenül az ukrajnai háború kitörését megelőzően az oroszok, egy hadgyakorlat ürügyén, a balti vizekről a Fekete-tengerre küldték az Északi Flotta hat hajóját. Így került Szevasztopolba a most elpusztított Minszk is. A hat balti hajóval együtt tízre növekedett fekete-tengeri partrasszállító flotta arra utalt, hogy nagyszabású hadműveletet készítenek elő az orosz haditengerészetnél.

Ilyen azonban mindeddig nem történt, de ettől függetlenül az ukránok nagyon is komolyan vették ennek lehetőségét, és már többször is támadást intéztek a csapatszállító hajók ellen. A múlt hónap elején egy 450 kilónyi robbanóanyaggal megtömött ukrán tengeri drón tette tönkre a Minszk testvérhajóját, az Olenyegorszkij Gornyakot (magyarul: olenyegorszki bányász). Két másikat, a Cezar Kunyikovot és a Novocserkaszkot pedig tavaly március 24-én egyszerre rongálták meg az ukránok, a Krímtől északra, az Azovi-tenger partján fekvő Bredjanszk kikötőjében.

A Minszk egyik testvérhajójáról az orosz tengerészgyalogosok a partraszállást gyakorolják. Forrás: Wikipédia

A Szevasztopolt ért mostani támadásban ugyancsak odaveszett az orosz flotta egyik leghatékonyabb tengeralattjárója, a B-237 Rosztov-na-Donu. A dízel-elektromos meghajtású búvárhajó gerincét 2011-ben fektették le a szentpétervári hajóépítő üzemben és csak 2014 legvégén állt szolgálatba. Az igen korszerűnek számító hajóból összesen négy állomásozik a Fekete-tengeren, és közülük egy nagy valószínűséggel már eddig sem volt működőképes. Az ukránok most a három aktív hajó egyikét tették javíthatatlanul tönkre.

A tengeralattjárók fegyverzetében – a hajók elleni torpedók mellett – a Kalibr cirkálórakéták tengerészeti változatai vannak, amelyekkel szárazföldi célpontokat is lehet támadni. Ilyenek okoztak már szörnyű pusztítást több tengerparthoz közeli ukrán városban, köztük Odesszában is. Ezért Kijev a hajók személyzetét háborús bűnösöknek tekinti, csakúgy, mint azokat a bombázó pilótákat, akik cirkálórakétáikkal polgári célpontokat is lerombolnak.

Az orosz B-237 Rosztov-na-Donu dízel-elektromos tengeralattjáró egy fekete-tengeri parádén. Forrás: X / Ukraine Front Lines

Azzal, hogy ócskavassá változtattak egy nagy harcértékű tengeralattjárót és egy partraszálló hajót, az ukránok kétségtelenül nagyon érzékeny és bizonyára nehezen pótolható veszteséget okoztak az orosz flottának. Ehhez mérhető talán a Moszkva elsüllyesztése lehettett. A sikerek nagyságát pedig csak fokozza, hogy azokat egy olyan flotta érte el, amelynek néhány őrnaszádon kívül nincs is komoly hadihajója.