Nyitókép: Filip Singer - Pool/Getty Images

Elkezdődött a vita a CDU-ban az AfD-vel kialakítandó új viszonyról

Infostart
2023. július 24. 17:59
Saját pártjának merkelista politikusai bírálták az ellenzék vezető erejének számító konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének a radikális jobboldali, bevándorlás ellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párttal kapcsolatos kijelentéseit. Friedrech Merz egy televíziós interjúban kizárta ugyan az AfD-vel való együttműködést szövetségi vagy épp európai parlamenti szinten, de az önkormányzatokban "pargamtikus" együttműködést szorgalmazott a párttal.

A CDU és a kisebbik keresztény partner, a CSU pártszövetsége több százalékponttal vezeti a német parlamenti pártok népszerűségi listáját.

A második helyre ugyanakkor feljött az AfD, megelőzve mindhárom kormánykoalíciós pártot, a harmadik helyen álló szociáldemokrata SPD-t, az ötéves mélyponton lévő Zöldek Pártját és a liberális Szabad Demokrata Pártot (FDP) is.

Felmérések szerint az AfD rekord méretű támogatottsága nem elsősorban a párt radikális irányvonalának köszönhető, hanem több mint hatvan százalékban a többi párt, mindenekelőtt a kormánykoalíció politikájának elutasítását jelzi.

A ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva Friedrich Merz kizárta az AfD-vel való országos, illetve európai parlamenti szintű együttműködést.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a radikális párrtal való "együttműködési tabu" csak az említett parlamenti szintekre vonatkozik, önkormányzati szintre nem.

Önkormányzati szinten - mint fogalmazott - pragmatikusan kell viszonyulni az AfD demokratikusan megválasztott képviselőihez .

Magától értetődőnek nevezte, ha ilyen szinten választanak meg egy AfD-s önkormányzati vezetőt, akkor az adott város vagy település érdekében keresni kell az együttműködés lehetőségét.

Ennek kapcsán utalt az AfD legutóbbi, két egymást követő önkormányzati választási sikerére.

Merz kijelentéseit egyáltalán nem fogadta egyöntetű helyeslés saját pártjának a merkeli középutas vonallal és a nagykoalíciós örökséggel szimpatizáló politikusai között.

Az önálló tartománynak számító Berlin kereszténydemokrata polgármestere - több párttársával együtt - elhatárolódott a pártelnök által mondottaktól.

Kai Wegner szerint a radikális párt politikája csakis a szembenálláson és a megosztáson alapul. Egy ilyen párttal nem lehet együttműködni - mondta a polgármester.

A CDU nem tud, és nem fog egy olyan párttal együttműködni, amelynek "üzleti modellje a gyűlölet, a megosztás és a kirekesztés - szögezte le.

"Akár önkormányzatokról, akár a parlamentről van szó, a jobboldali radikális jobboldali radikális marad" - hangsúlyozta Twitter-üzenetben Yvonne Magwas, a CDU elnökségének tagja.

A kereszténydemokraták számára a radikális jobboldal mindig ellenség marad - tette hozzá.

Norbert Röttgen, a CDU elnökségének tagja arra emlékeztetett, hogy pártja korábban határozatban rögzítette az AfD-vel való együttműködés tilalmát.

"Annak, aki változtatást akar, a párt kongresszusán kell megszerezni a többséget ehhez" - szögezte le.