Nyitókép: Bodo Marks

Végleg betelt a pohár Németországban

Infostart
2023. július 15. 08:00
Fokozzák a kritikus infrastruktúra védelmét Németországban a klímaaktivisták legújabb akciói után, de a kormány már azzal fenyeget, hogy milliós kártérítést követel majd a légiközlekedést is megbénító környezetvédőktől.

Az Utolsó Nemzedék (Letzte Generation) klímaaktivistáinak legutóbbi akciói nyomán a kormány számára végleg betelt a pohár. A klímavédők a hét közepén a hamburgi és a düsseldorfi repülőteret hosszabb időre megbénították, a légiközlekedésben óriási fennakadásokat okozva. Az aktivisták péntekre további, ezúttal már az egész országra kiterjedő tiltakozó akciókat hirdettek, miközben a kormány több minisztere a jelek szerint végleg kiásta a csatabárdot ellenük.

Az Utolsó Nemzedék hosszú idő óta sajátos eszközökkel harcol a klímavédelemért több európai országban. Az elmúlt hónapokban azonban elsősorban Németországban a korábbinál is nagyobb sebességre kapcsoltak. A korábbiaktól eltérően immár nem érték be azzal, hogy múzeumi képrongálásokkal igyekeztek felhívni a figyelmet magukra. Sajátos "taktikára" váltva az elmúlt hónapokban az úttesthez ragasztva magukat számos helyütt a közlekedést bénították meg, kiváltva a lakosság haragját. A legutóbbi felmérések szerint a német lakosság mintegy nyolcvan százaléka elítéli tevékenységüket.

A közelmúltban Olaf Scholz kancellár szó szerint "hibbant akciókról" beszélt, de akkor még semmifajta hatósági fellépést nem helyezett kilátásba a klímaaktivisták ellen. Most azonban több minisztere – a belügyminiszterrel az élen – jóval keményebben fogalmazott.

Nancy Faeser a repülőtéri akciók nyomán kilátásba helyezte, hogy

a "kritikus infrastruktúra" működtetőit olyan jogkörökkel ruházzák fel, amelyek lehetővé teszik a létesítmények védelmét.

A belügyminiszter külön említette a repülőtereket. Hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóságok már meg is kezdték a kockázatok értékelését, és ennek nyomán az eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe.

Még konkrétabban fogalmazott a Scholz-kormány igazságügyi minisztere. Marco Bushmann Twitter-üzenetében közölte, hogy a klímaaktivistáknak a jövőben a mostanihoz hasonló akcióik nyomán büntetőjogi következményekkel és adott esetben "milliós kártérítési követelésekkel" kell szembenézniük. A miniszter figyelmeztetett arra, hogy az aktivisták nemcsak az embereket fordítják maguk ellen, hanem adott esetben bűncselekményt is követnek el.

Hasonlóan foglalt állást a közlekedési miniszter. Volker Wissing hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a közlekedést megbénító beszélyes akcióknak. "Amit az Utolsó Nemzedék művel, az nem klímavégdelem, hanem bűnözés" – fogalmazott a miniszter.

" A jogállamnak ilyen esetekben keményen fel kell lépnie"

– tette hozzá a miniszter.

Némelyest "finomabban" fogalmazott a környezetvédő Zöldek Pártjának vezető politikusa, Robert Habeck. A gazdasági – egyben a klímavédelemért is felelős – miniszter úgy értékelte, hogy az aktivisták akcióikkal aláássák tényleges céljukat, a környezet védelmét. Habeck szerint nem helyes a tiltakozásnak ez a formája."Aki valóban a klímavédelemért harcol, annak szem előtt kel tartania akcióinak társadalmi elfogadottságát" – fogalmazott a miniszter.

Az Utolsó Nemzedék ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy a német kormány klímaválság területén megmutatkozó "cselekvésképtelensége és törvényszegése" ellen tiltakozik. Ennek jegyében péntekre országos, több nagyvárosra is kiterjedő, mindenekelőtt a közlekedést megbénító tiltakozó akciókat hirdetett.

Értesülések szerint néhány város illetékes hatóságai előzetes "óvintézkedéseket" léptettek életbe.

Nürnbergben például betiltottak minden előre be nem jelentett akciót. Hangsúlyozták azt is, hogy 3000 euróig terjedő pénzbüntetést kell fizetniük azoknak, akik szembeszállnak a hatósági intézkedésekkel. Utaltak ugyanakkor arra, hogy az előzetesen bejelentett tiltakozó akciókat, a tüntetéseket mindez nem érinti.