Nyitókép: Pixabay.com

Friss német felmérés: lejtőn a Zöldek, hengerel az ellenzék

Infostart
2023. július 11. 06:26
Rohamosan csökken a németországi zöldek támogatottsága., a koalíciós kormánypárt utoljára 2018 augusztusában volt olyan mélyponton, mint most.

A népszerűségi listát továbbra is az ellenzéki konzervatív pártszövetség, a CDU/CSU vezeti, míg a második helyen immár hetek óta az ugyancsak ellenzéki, radikális jobboldali AfD párt áll. A Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése szerint Olaf Scholz kancellár szociáldemokrata pártjának már csak a dobogó harmadik helye jutott.

Az RTL/ntv televíziók megbízásából végzett felmérés eredménye elemzők szerint immár nem is különösebb meglepetés. A konzervatívok 27-31százalékkal már tartósan "verik" a többieket, míg az AfD (Alternatíva Németországnak) párt 17-21 százalékkal a második. A szociáldemokrata SPD 17-19 százalékkal a harmadik, míg a koalíció második legnagyobb pártja, a zöld párt mindössze 13-16 százalékon áll. Ez utóbbi esetében a Forsa legutóbb ilyen csekély támogatást utoljára öt évvel ezelőtt mért.

A koalíció számára alig jelenthet vigaszt, hogy legkisebb pártja, a szabad demokrata FDP némelyest erősödött, a pártr 6 és 8 százalék között mozog. A harmadik ellenzéki párt, a Baloldal Pártja (Die Linke) 4 és 6 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A felmérés szerint németek 77 százaléka elégedetlen a 2021 decembere óta kormányzó koalíció munkájával.

Hatvanegy százalék pedig úgy vélekedett, hogy a szociáldemokraták és szövetségeseik szakértelem nélkül, sőt kaotikusan kormányoznak.

A megkérdezettek mindössze 22 százaléka válaszolt úgy, hogy elégedett a kormánykoalíció munkájával

A július 4. és 7. között végzett felmérésből kitűnt, hogy a három kormánypárt híveinek többsége is elégedetlen a kormány tevékenységével.

Elemzők szerint a koalíció, de mindenekelőtt a Zöldek Pártja számára hatalmas arculcsapást jelentett a szövetségi alkotmánybíróság múlt heti sürgősségi döntése a fűtési törvénytervezetről tervezett szavazás megtorpedózásáról. Az elemzők szerint a történtek rendkívül sokat ártottak zöld párt tekintélyének.

Mint ahogy a tervezet ideiglenes kudarca magyarázhatja a liberális FDP csekély erősödését is. A Szabad Demokrata Párt ugyanis a koalíción belül a tervezet heves ellenzője volt. A párt csak azt követőn adta be derekát, hogy a kormány az új fűtési rendszerek felszereléséhez jelentős pénzügyi támogatást helyezett kilátásba.