Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Botrány Németországban: az ötszörös olimpiai bajnok rendőregyenruhában szónokolt a pártgyűlésen

Infostart
2023. június 21. 21:15
Belpolitikai vihart kavart Berlinben Claudia Pechstein, Németország legsikeresebb téli olimpiai műkorcsolyázója. Az 51 éves sportoló – aki hivatalosan még mindig nem akasztotta "szögre" versenyzői korcsolyáját – a hét végén rendőri egyenruhában vett részt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendezvényén, amelyen beszédet mondott. A szövetségi rendőrség vizsgálja a történteket. Az olimpikon visszautasítja a vádakat.

Az ötszörös téli olimpiai aranyérmes gyorskorcsolyázót meghívott vendégként arra kérték fel, hogy a tömeg-, illetve az iskolai sport fontosságáról tartson előadást. Az egyenruhás Pechstein azonban más területekre "tévedt", és a többi között az elutasított menedékkérők kitoloncolását sürgette, hangsúlyozva, hogy az nagyobb biztonságot jelentene a mindennapi életben. Szerinte ez az egyik olyan probléma, amely mindenekelőtt az időseket és a nőket érinti, megoldása pedig szükséges ahhoz, hogy a tömegközlekedési eszközöket "rémült tekintet nélkül" lehessen használni. Állást foglalt a "hagyományos családkép" mellett is", kiemelve, hogy a gyermekek "anyát és apát" akarnak.

A rendkívül sikeres sportoló egyben köztisztviselőként a szövetségi rendőrség szolgálatában áll. Munkaadója az eset kapcsán közigazgatási vizsgálatot kezdeményezett. A rendőrségi egyenruha ezzel összefüggésben nem az elsődleges okot jelentette, sokkal inkább az általa mondottak keltették fel a sajátos érdeklődést.

A rendőrség illetékese szerint a köztisztviselőkre a közalkalmazotti törvény értelmében semlegességi kötelezettség vonatkozik, és a Pechstein beszédében foglaltak nem tükrözték ezt.

A törvény értelmében egy rendőrségi alkalmazottnak a nyilvánosság előtt semleges magatartást kell tanúsítania – fogalmazott az ARD közszolgálati televízió által idézett rendőrségi képviselő, aki szerint a szolgálati tevékenység nem egyeztethető össze a magánjellegű politikai aktivitással.

Az érintett ugyanakkor a Bild című lapnak nyilatkozva visszautasította a bírálatokat. Az általa elmondott beszéd tartalmáról nem tett említést, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy az egyenruha munkavégzésen kívüli viselése megengedett. Pechstein szerint nincs semmifajta kifejezett tilalom az egyenruha viselésére pártok rendezvényein.

"Büszke vagyok arra, hogy harminc éve szövetségi rendőrtiszt lehetek, és megtiszteltetés számomra, hogy viselhetem ezt az egyenruhát"

– jelentette ki. Elmondta azt is, hogy erről előzetesen megkérdezte a rendőrszakszervezet képviselőjét, aki nem emelt kifogást.

Claudia Pechstein 2021-ben a tartományi parlamenti választásokon a berlini CDU egyik jelöltje volt, de nem jutott be az önálló tartománynak számító főváros törvényhozásába.

Természetesen Pechsteint – aki érmeivel örökre beírta nevét a téli olimpiák történetébe – nemcsak bírálták, hanem magasztalták is. Így mindenekelőtt Friedrich Merz, a CDU elnöke. A ZDF televíziónak nyilatkozva "briliáns beszédként" értékelte a Pechstein által mondottakat.

Claudia Pechstein tapasztalatai alapján elmondta, mennyire fontosak a klubok és a népszerű sportok – fogalmazott Merz. "Volt mondanivalója nekünk, mi pedig odafigyeltünk rá, és hallgattuk" – hangoztatta a CDU elnöke hozzátéve azt is, hogy a beszéd motiválta pártját az eddigi irányvonal folytatására.