Nyitókép: Pexels

A telefonja miatt leeresztette egy duzzasztó vizét, most megkapta a büntetését

Infostart
2023. május 31. 13:34
A hivatalnok szelfizett, közben beejtette a készüléket a vízbe, majd nagy hazugság árán próbálta meg visszaszerezni azt.

A férfi, Rajesh Vishwas élelmiszer-ellenőr azt állította, érzékeny kormányadatokkal van teli a készüléke, ezért kell megszerezni azt. Azzal vádolják, hogy visszaélt pozíciójával akkor, amikor utasítására hivatalos engedély nélkül kezdték el leengedni a tározó vizét - írja a BBC.

Büntetése 53 ezer rúpia, azaz nagyjából 222 ezer forint a tettért.

A Kherkatta-tározóba ejtett készülék értéke nagyjából a büntetés kétszerese volt. Amikor búvárokkal nem sikerült felhozatnia azt, bérelt egy szivattyút, amely napokon át pumpálta a gáton túlra duzzasztó vizét. A telefon végül meglett, de addigra már annyira beázott, hogy menthetetlenné vált.

A férfi azt állította, hogy szóbeli engedélye van a víz leengedésére, ami ráadásul kedvez a helyi gazdáknak, mert így több vízhez hozzájuthatnak. Ennek ellenére tettei következményeképp felfüggesztették állásából és később pénzbüntetést is kiróttak rá.

Mint kiderült, összesen 4,1 millió liter vizet engedett ki a tározóból illegálisan.

Az esetnek nagy visszhangja van az országban: sokan emelték fel hangjukat amiatt, hogy a feleslegesen leeresztett vizet ennél jobb célra is fel lehetett volna használni a forró nyári hónapokban gyakran vízhiánnyal küszködő Indiában.