Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Kyodo News/Ken Ishii

Nagy Sándor Gyula: kihúzhatta a gyufát Washingtonban a baloldali elnök

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. április 17. 18:05
Miközben Brazília azon iparkodik, hogy neutrális szereplőként tűnjön fel a világpolitikában – így az ukrajnai háború kapcsán is –, több olyan dolog is előkerült Lula da Silva elnök pekingi útja során, amely egyértelmű állásfoglalás az Egyesült Államokkal szemben.

A hétvégén Pekingbe látogatott Luis Inácio Lula da Silva brazil elnök, és Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt. A felek azt hangsúlyozták, hogy számos közös stratégiai érdekük van, ennek jegyében alá is írtak 15 kormányközi megállapodást.

"Ha visszatekintünk Lula előző elnökségére, a 2000-es évek elejére, akkor jól látszódik, hogy van egy külpolitikai stratégiája az elnöknek, az úgynevezett dél-dél együttműködés a hagyományos partnerekkel, az EU-val, az Egyesült Államokkal és más fejlett országokkal való együttműködéssel szemben. Ennek az eredménye alapvetően az volt a nyolc év alatt, hogy Kína szerepe 7-8 százalékról 35 százalékra ment fel a kereskedelemben. Ez a válságok miatt visszament 25 százalékra, de Lulának az együttműködése a fejlődő országokkal, az arab államokkal, az afrikai országokkal és más, térségükhöz tartozó országokkal arról szól, hogy csökkentsék az amerikaiaktól való függést. Aztán ez átment egy kínaiaktól való függésbe, nem csodálkozom, hogy Lula egyik első útja pont Kínába vezetett" – mondta Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, Latin-Amerika-kutató.

Hogy változhat-e Brazília "elszigeteltsége", amely a radikális jobboldali Jair Bolsonaro elnök alatt létrejött, azt mondta, az elszigetelés azért "nem olyan" volt.

"A diplomácia ott volt mindig is a porondon, még ha egyes nagyköveteknek speciális dolgokat kellett is csinálni. De mindig kormányfüggő a diplomácia.

A Kínával való viszony jó volt Bolsonaro alatt is, csak éppen sokkal csöndesebb volt az együttműködés.

Most, Lula idején újra megmutatja magát Brazília, hangzatos, de kevés tartalommal bíró lózungokat hallunk" – ecsetelte Nagy Sándor Gyula.

Volt egy-két "cifra" dolog is azért, amivel kihúzhatta a gyufát Washingtonban a kutató szerint:

  • a brazil elnök felszólította az amerikai kormányzatot, hogy hagyjon fel az ukrán háborúra való buzdítással
  • meglátogatta az Egyesült Államokból egyre inkább kiszorított Huawei techóriást is.

"És azt is jelezte egyik beszédében Lula, hogy jó lenne, ha Ukrajna megfontolná a Krím átadását Oroszországnak hivatalosan is. Tehát ahhoz képest, hogy Brazília neutrális szerepet szeretne felvenni, egyértelműen állást foglal bizonyos kérdésekben" – fejtegette a szakértő.

Még azt is elmondta,

elképzelhető, hogy Bolsonaro exelnököt a következő elnökválasztásig bírósági úton próbálják ellehetetleníteni,

de Nagy Sándor Gyula egyelőre hisz a bíróság függetlenségében azok után is, hogy Bolsonaro bejelentette, 2026-ban harcba száll a szenátusi ellenzéki blokk vezetéséért; jelenleg nincs választott tisztsége a volt elnöknek, ezért mindenféle eljárás folytatható ellene, ugyanez azonban már nem lesz érvényes akkor, ha szenátusi tisztsége lesz.

2026-ig még sok víz lefolyik az Amazonason...


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Sándor Gyula a brazil–kínai csúcsról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást