Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

NATO-terv: háromszázezer katonát telepítenének az orosz határhoz

Infostart
2023. március 21. 14:29
A katonai szövetség most frissíti védelmi terveit, és ambiciózus elképzeléseket készül megvalósítani.

Az elkövetkező hónapokban a NATO szeretné felgyorsítani a keleti határán lévő felszerelések felhalmozására irányuló erőfeszítéseit, és több tízezer olyan katonát jelöl ki, aki rövid időn belül mozgósítható. Ez a lépés azt hivatott megakadályozni, hogy Oroszország kiterjessze a háborút Ukrajnán túli területekre is – írja a Politico alapján a hirado.hu.

A katonai vezetők idén tavasszal nyújtják be frissített regionális védelmi terveiket, amelyek célja, hogy felvázolják, hogyan képes a szövetség megvédeni a közel egymilliárd állampolgárát. Egyes tisztviselők szerint akár 300 ezer NATO-katonára is szükség lehet ahhoz, hogy az új modell működőképes legyen, és jelentősen több csapatra és különösen több készenléti erőre van szükség.

A brüsszeli lap információ szerint az első szint, amely körülbelül 100 ezer katonából állhat – akiknek tíz napon belül kell mozgósításra készen állniuk –, Lengyelországból, Norvégiából és a balti államok haderejéből tevődne össze. Emellett a szövetség által a keleti szárnyon már korábban felállított többnemzetiségű harccsoportok is részt vehetnek egy esetleges műveletben. A csapatok második szintje ezeket az erőket támogatná, készen arra, hogy akár 10-30 napon belül telepítsék át őket, például Németországból.

Amikor a NATO katonai tervei elkészülnek, a tagországok vezetőit felkérik, hogy bocsássák rendelkezésre a csapatokat, illetve a szükséges eszközöket a végrehajtáshoz. A vezetők nyáron Litvániában találkoznak, hogy megtárgyalhassák a terv részleteit.

A Politico szerint kényes kérdésnek számít a hozzájárulási egyensúly is, mivel a magas készültségű csapatok többségének az európai szövetségesektől kell majd érkezniük, ugyanis Washington azt fontolgatja, hogyan a Kína felől érkező kihívásokat teszi maga számára első számú prioritássá.