Nyitókép: Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata által közreadott videóról készített képen Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter megtekinti az Ukrajna elleni háborúban harcoló orosz katonai egységek állásait Ukrajnában 2022. december 18-án. MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Videóval üzent a Wagner, az orosz védelmi miniszter a frontvonalra ment

Infostart / MTI
2023. március 4. 12:06
Amerika pedig újabb nagy katonai segélyt küld Ukrajnába, meglehetős gyorsasággal.

Azután, hogy pénteken Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője bejelentette, hogy zsoldosai teljesen körülvették a kelet-ukrajnai, donyecki területen fekvő Bahmutot, amit már hónapok óta próbálnak elfoglalni, a Reuters orosz forrásból úgy értesült, hogy már csak egy útvonalat hagytak meg az ukránok kivonulására.

Később a Ria Novosztyi orosz hírügynökség Telegram-csatornáján megjelent egy videó, amelyet helyszíni tudósítójuk készített, és amelyben az egység egyik harcosa arról beszél, hogy már valamennyi utánpótlási útvonal, és az ukrán csapatok Bahmutból (orosz nevén Artemivszkből) való kivonulására fenntartott útvonal is a Wagner csoport tűzzónájában van.

Ha ez így van, azzal

Moszkva közelebb került a háború legvéresebb csatáját követő fél első jelentős győzelméhez.

A Reuters intenzív orosz tűzérségi támadásokat figyelt meg a Bahmuttól nyugatra vezető útvonalakon, ami nyilvánvalóan megpróbálta megakadályozni az ukrán erők közlekedését a városba és onnan kifelé. A szomszédos Kromove városában lévő hidat megrongálták az orosz harckocsik lövedékei.

A brit katonai hírszerzés hajnali közlése szerint a települést védő ukrán erők egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve az orosz erők részéről. Ukrajna elit egységekkel erősíti a területet, miközben a reguláris orosz hadsereg és az orosz Wagner zsoldoscsoport erői tovább nyomultak előre Bakhmut északi külvárosaiba - közölte a brit védelmi minisztérium.

Az elmúlt 36 órában két kulcsfontosságú hidat romboltak le Bahmutban - közölték, hozzátéve, hogy az ukránok által védett utánpótlási útvonalak a városból egyre korlátozottabbak.

Ellenőrzést tartott a kelet-ukrajnai frontvonalon Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szombaton. A védelmi tárca közleménye szerint Sojgu egy frontvonalon lévő parancsnoki állást keresett fel Donyecktől délre. A dokumentumban nem jelölték meg a látogatás pontos helyét vagy időpontját.

A minisztérium által közzétett videón látható, hogy Sojgu egy helikopteren utazik, majd - páncélsisak és golyóálló mellény nélkül - beszélget egy katonával a megrongálódott épületek előtt, a katonák védelmében. A felvételen az is látható, ahogy a miniszter kitüntetéseket ad át orosz katonáknak.

"A miniszter különös figyelmet fordított a csoportosulás erői teljes körű támogatásának megszervezésére" - derült ki a tárca közleményéből.

A látogatás idején továbbra is heves harcok folynak a Donyecki területen található Bahmut ellenőrzéséért, amelynek korlátozott a stratégiai jelentősége. December végén Szergej Sojgu két ilyen látogatást is tett az ukrajnai "különleges művelet" területén.

(A nyitókép illusztráció.)