Pegasus-ügy - Éles hangú üzenetet kapott Magyarország az Európai Parlamenttől

Infostart / MTI
2023. február 21. 18:46
A kémszoftverügy kapcsán egy jelentés ismét a magyar jogállamisági helyzetet kritizálja.

Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon - jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Jeroen Lenaers (Európai Néppárt, Hollandia) angol nyelvű beszédében azt mondta, egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a magyar hatóságok magyarázatát.

A vizsgálóbizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a magyarországi jogállamisági helyzet az egyik legrosszabb az Európai Unióban: az intézmények nem az állampolgárokat szolgálják, hanem a kormány politikai céljait.

A delegációvezető kiemelte: látogatásuk lehetővé tette, hogy kissé jobban megértsék a kémszoftverek használatát, a visszaélést azokkal Magyarországon.

Sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar kormány röviddel érkezésük előtt és megfelelő indoklás nélkül elutasította meghívásukat a párbeszédre.

Varga Judit igazságügyi miniszter összeesküvés-elméleteket gyártott és külföldi befolyásolást emlegetett, ami nevetséges - mondta. Hozzátette,

a magyar miniszter nem tiszteli a demokratikus eszmecserét, a párbeszéd "nem tartozik a kormány munkamódszerei közé".

A meghívásuk elutasítása sokat elmond, keserű tapasztalat a magyar politika állapotáról - fogalmazott Jeroen Lenaers. A párbeszédnek a legtermészetesebbnek kellene lennie, helyette a kormány az EP választott képviselőit támadja - hangsúlyozta. Megjegyezte, sem a magyar, sem a lengyel kormány "nem tűri az ellenőrzést".

Azt mondta, nem kaptak választ arra, miért figyeltek meg olyan sok embert a magyar hatóságok.

Valóban ilyen nagy veszélyt jelentenek újságírók, tüntetők? - tette fel a kérdést. A delegációvezető közölte: a magyar hatóságok általános okot, nemzetbiztonsági indokot hoztak fel, ez alapján "bárkit megcéloztak". Ez azonban ellenkezik az irányelvekkel, az uniós jogszabályokkal - emelte ki.

Jeroen Lenaers szerint a magyar emberek úgy érzik, hogy rendszerszerűen megsértik alapvető jogaikat.

Ellenkezik a liberális demokrácia alapelveivel, hogy

politikailag és pénzügyileg is ellenőrzik a médiapiacot és a közszférát

- jelentette ki.

Arra szólította fel a magyar kormányt: ne használja a tágan értelmezhető nemzetbiztonsági indokot a kémszoftverek használatakor.

A delegációvezető hozzátette: nem megfelelő a jogorvoslat lehetősége. Az embereket nem értesítik arról, hogy megfigyelték őket, ami ellenkezik az európai emberi jogi bíróság esetjogával - közölte Jeroen Lenaers.

Fontosnak nevezte az igazságszolgáltatás függetlenségét. A magyar állampolgárok megérdemlik, hogy elszámoltatható és átlátható intézményeik legyenek - mondta.

Várhatóan áprilisra véglegesedik a több ország vizsgálatán alapuló jelentés - közölte Jeroen Lenaers. Javaslatokat tesznek majd az európai polgárok védelme érdekében - fűzte hozzá.

Sophia in 't Veld vizsgálóbizottsági jelentéstevő (Renew, Hollandia) szintén angol nyelven hangsúlyozta, a jogállamiság egészét rombolja, ha éppen azokat célozzák meg a kémszoftverekkel, akik alapvető fontosságúak a demokráciában: újságírókat, civil szervezetek képviselőit, ellenzéki politikusokat.

Úgy fogalmazott, hogy ennek dermesztő a hatása sok emberre, akik azon gondolkodnak, vajon ők is érintettek-e.

A kémszoftverek mélyen behatolnak a magánéletbe. Nem csupán a beszélgetéseket hallgatják le, hanem a mobiltelefonok teljes tartalmát átveszik: hozzáférnek minden képhez, levélhez, az összes kommunikációs előzményhez - mutatott rá Sophia in 't Veld.

Úgy vélekedett, hogy jelenleg a demokráciára leselkedő legnagyobb veszély a visszaélés a kémprogramokkal.

A vizsgálóbizottsági jelentéstevő kiemelte: a magyar kormány úgy érvelt, hogy nem tartozik rájuk a téma. Ez azonban tévedés a politikus szerint, aki azt mondta, hogy a kémszoftverek ügye egész Európáé, minden tagállamé. Ezekkel a programokkal választásokat is befolyásolni lehet - jelentette ki.

Sophia in 't Veld arra szólította fel a magyar kormányt, hogy

gyorsan rendezze a helyzetet.

Azt mondta, mivel Magyarország az EU része, be kell tartania a közösség szabályait.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pegasus-delegáció: "súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást