Egeresi Zoltán szerint nagyon kicsi az esély, hogy a mentőcsapatok túlélőket találjanak a romok alatt, ennek ellenére minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy élő embereket találjanak. „De ez tényleg már egyértelműen a csoda kategória, ha valakit élve találnak” – jegyezte meg a Törökország-kutató.
A mentési körülmények rendkívül nehezek, kis alagutakat kell ásniuk a kutató-mentőknek a romokon keresztül, hogy eljuthassanak a még életben lévőkhöz úgy, hogy közben fennáll annak a lehetősége, hogy a statikailag nagyon rossz állapotban lévő épületek tovább omlanak, maguk alá temetve őket is. Emiatt relatíve lassan haladnak a mentési munkálatok – hangsúlyozta a Nemzeti Kőszolgalati Egyetem munkatársa.
Szintén komoly gondot jelent a túlélők elhelyezése. A helyszínen tartózkodó Egeresi Zoltán úgy látja, valódi exodus történt, az emberek jelentős része a földrengés sújtotta tíz megyéből elmenekült nyugat-törökországi rokonokhoz, ankarai barátokhoz, és ott próbálják meg túlélni ezt az időszakot. Azoknak, akik helyben maradtak, zajlik a sátor,, illetve konténervárosok kialakítása Törökország-szerte.
"A cél alapvetően az, hogy minél rövidebb idő alatt, lehetőség szerint mindenki feje fölött fedél legyen, hiszen a legtöbb helyen kedvezőtlen az időjárás, mínuszok röpködnek, ami egyaránt nehezítette a mentést és életben maradást is" – tette hozzá a szakértő, megjegyezve: a szolidaritásra szép és megrendítő példa, hogy a mentésben részt vevő katonák több esetben átengedték a sátraikat az életben maradottaknak, ők pedig a szabad ég alatt töltötték az éjszakát a hálózsákjaikban.
Közben sorra veszik őrizetbe Törökországban az összeomlott épületek kivitelezőit. Egeresi Zoltán ezzel kapcsolatban közölte: a kezdeti sokk után egyre többen teszik fel a kérdést, kinek a felelőssége az, ami történt; egy-egy utcában ugyanis szinten minden épület a földdel lett egyenlővé, míg a néhány, kivételt jelentő épület a jelek szerint minden különösebb gond nélkül megúszta a természeti katasztrófát úgy, hogy még az üvegablakaik sem repedtek meg – jegyezte meg a Törökország-kutató. Szerinte
most mindenki a maga „valóságoptikáján” keresztül magyarázza a történteket:
valaki a kivitelezőket, mások a szabványokat nem megfelelő módon alkalmazó vállalkozókat kárhoztatja, nagyon sokan pedig úgy vélik, valójában az államnak kellett volna beavatkoznia a megfelelő szabályok megalkotásával és azok betartatásával – különösen az állami, illetve önkormányzati épületek esetében.
Egeresi Zoltán szerint az emberek érezhető felháborodására válaszul a kormányzat igyekszik a saját felelősségét minimalizálni, azt kommunikálva, hogy az elmúlt években minden megyében nagyon aktív „állami lakásépítő ügynökség” épületeinek egyike sem omlott össze, amit nyilván nagyon sokan kétségbe vonnak, tekintve, hogy komplett városrészek váltak a földdel egyenlővé. Ebből következően a következő hetek, hónapok nagy kérdése az lesz, hogy a török közvélemény végül melyik verziót fogja a magáévá tenni: a vállalkozókat és kivitelezőket vagy az államot terheli a felelősség.
Az NKE munkatársa végül arra is emlékeztetett, hogy Törökországban három hónap múlva választások lesznek, a kampány egyik legfontosabb kérdése pedig bizonyosan az lesz, hogy a földrengés áldozatai kinek a számlájára írhatók, illetve a kampánytéma lesz a beavatkozás, a mentőmunkák menedzselése, majd a romok eltakarítása utáni újjáépítés is.