Nyitókép: ER_Creative/Getty Images

Covid-korlátozások: Bécs súlyos döntést hozott

Infostart
2023. február 9. 19:21
Három évvel az első fertőzések ausztriai megjelenése után az ország június 30-tól visszatér a korlátozó intézkedések nélküli normális kerékvágásba, A kilenc tartomány ugyanakkor szabad kezet kapott, az önálló tartományak számító Bécs a legszigorúbbnak tűnt, legalábbis eddig.

A főváros vezetősége a szakértőkkel folytatott tanácskozások után azt a döntést hozta, hogy véget vet a "bécsi külön útnak" a szigorítások feloldásában. Ennek értelmében február végétől megszűnik a maszkviselési kötelezettség a tömegközlekedési eszközökön, valamint a gyógyszertárakban is. Továbbá ugyancsak a hónap végétől nem lesz szükség a kötelező PCR-tesztre a kórházi látogatók számára, mint ahogy megszűnik az a korlát is, amely szerint egy kórházi beteget maximum három ember látogathat.

A korlátozások tervezett enyhítését Michael Ludwig, Bécs szociáldemokrata polgármestere, egyben a tartomány vezetője jelentette be. Egyidejűleg köszönetet mondott a bécsieknek, hangsúlyozva, hogy nagy részük fegyelmezetten betartotta az érvényben levő korlátozásokat.

A Karl Nehammer kancellár vezette szövetségi kormány napokkal ezelőtt már utat mutatott, és a járvány visszaszorulására hivatkozva közölte, hogy

június 30-ig fokozatosan minden korlátozást megszüntetnek.

A legtöbb tartomány ennek megfelelően már megszüntette a maszkviselés kötelezettségét a tömegközlekedési eszközökön.

Ugyanakkor a maszk április 30-ig kötelező az olyan "érzékeny" helyeken, mint a kórházak, illetve a különböző gondozási intézmények. Ez utóbbival összefüggésben a bécsi polgármester úgy foglalt állást, hogy a főváros alkalmazkodik a "szövetségi adottságokhoz", és a maszk viselése az egészségügyi intézményekben április végéig kötelező.

Egészségügyi szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a vírus okozta megbetegedések jelentős visszaszorulása ellenére továbbra is szükség van a különböző ellenőrző vizsgálatokra, így egyebek között a szennyvíz koronavírus-koncentrációjának ellenőrzésére.

A járvány ausztriai enyhülését jelzik, hogy több könnyítést már elrendeltek, így

Bécs kivételével már feloldották a maszkviselés kötelezettségét a tömegközlekedési eszközökön, valamint a vonatokon.

A kórházakban, valamint az egyéb ápolási, illetve gondozási intézményekben ugyanakkor még érvényben van a maszkviselési kötelezettség.

Június végéig megszüntetnek minden SARS-CoV-2 válságstábot, illetve testületet. Megszűnik továbbá az esetleges fertőzések bejelentésének kötelezettsége, továbbá eltörlik a fertőzöttek esetében érvényben lévő korlátozásokat is.