Nyitókép: Yauheni Kazlou/Getty Images

Drasztikus sebességkorlátozást javasolnak a magyar határ túloldalán

Infostart
2023. február 6. 06:55
Az osztrák kormányhoz intézett nyílt levélben követelnek jelentős sebességkorlátozást az ország legekintélyesebb közlekedési szakértői. Az aláírók "jól megalapozott tudományos indokokra" hivatkoznak.

A nyílt levélben, amelyet több tekintélyes osztrák lap is ismertetett, a szakértők azt követelik, hogy csökkentsék a megengedett legnagyobb sebességet a településeken, az azokat összekötő autóutakon és az autópályákon is.

Az érvényben lévő maximális megengedett sebesség a lakott területeken óránként 50, a különböző autóutakon 100, az autópályákon pedig 130 kilométer. A szakértők ugyanakkor azt sürgetik, hogy

lakott területen 30, az autóutakon 80, az autópályákon pedig óránként 100 kilométeres maximális sebességgel lehessen haladni.

Mindenekelőtt arra hivatkoznak, hogy a megengedett sebesség korlátozása a leghatékonyabb eszköz az üvegházhatású gázok közlekedésfüggő kibocsátásának csökkentéséhez, a balesetek számának jelentős mérsékléséhez. Utaltak arra is, hogy ez lehet az egyik leghatékonyabb eszköz a fosszilis üzemanyagoktól való függés csökkentéséhez. A szakértők hangsúlyozták, hogy mindezek tudományos alapon, minden kétséget kizáróan bizonyított érvek.

A levelet a legtekintélyesebb, közlekedéstervezéssel, közlekedéstechnikával, illetve kutatással foglalkozó szakértők írták alá, és egyaránt elküldték az osztrák parlament alsóháza, a Nemzeti Tanács, valamit a tartományi parlamentek képviselőinek. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy

a sebesség korlátozása mellett szükséges az ellenőrzések sűrűségének növelése is.

Ezért állást foglaltak a radarellenőrzések méréseinek lehető legteljesebb, "toleranciamentes" pontosságának biztosítása, továbbá az egyes tartományokra jellemző "büntetési tolerancia" megszüntetése mellett. Hangsúlyozták annak szükségességét is, hogy az egész országra kiterjedően egységes és megemelt büntetési tételeket vezessenek be. Érvelésük szerint az általuk javasolt megelőző hatás az egész országra kiterjedően csakis így fokozható.

Levelükben a szakértők úgy vélekedtek, hogy az általuk követelt sebességkorlátozással a gépjárművek okozta szén-dioxid-kibocsátás a 2019-es adatokhoz viszonyítva 2,4 millió tonnával, azaz tíz százalékkal csökkenthető. Utaltak arra is, hogy a javasolt korlátozás lehetővé tenné a fosszilis üzemanyag fogyasztásának 900 ezer tonnás, azaz tízszázalékos csökkentését is.

Becslések szerint a javasolt sebességkorlátozás révén a közúti forgalomban ugyancsak a 2019-es adatokhoz viszonyítva a balesetek következtében 116 emberrel kevesebb vesztené életét, és hétezerrel, azaz 19 százalékkal csökkenne a sérültek száma.