Nyitókép: MTI/Nemes János

Levették a magyar zászlókat Kárpátalján és több magyar pedagógusnak is felmondtak

Infostart
2023. január 19. 13:07
Néhány helyen rendőri segédlettel távolították a középületekről a magyar lobogót, a tanárokat pedig indoklás nélkül menesztették.

Egy friss rendeletre hivatkozva távolították el a magyar zászlókat több közintézményről. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója pedig indoklás nélkül, egyik napról a másikra kapta kézhez a menesztését - írja az index.hu.

Több magyar falu és Munkács városának közintézményeiről is eltávolították a magyar nemzeti zászlókat Kárpátalján. A helyi média beszámolója szerint Fornoson és Dercenben munkácsi feletteseiktől kaptak utasítást az oktatási intézmények vezetői arról, hogy távolítsák el az intézményeik épületeiről a magyar nemzeti lobogót. Állításuk szerint rendelet mondja ki, hogy mostantól kizárólag ukrán zászló loboghat a létesítményeken.

Azonban a Munkácsi Kistérségi Tanácsnál nem tudnak ilyen rendeletről. Ezért ha ilyen egyáltalán létezik, akkor is kizárólag csak helyi szintű lehet. Viszont magasabb szintű jogszabályba ütközik.

Ukrajna törvényei ugyanis eddig sem tiltották a nemzetiségek szimbólumának használatát. Kárpátalja magyarok által lakott településein amúgy sem a magyar állam hivatalos címeres zászlaja, hanem a magyar nemzeti trikolór, a piros-fehér-zöld sávos zászlókat helyezték ki az elmúlt 33 évben, és ez senkit sem zavart. Inkább a békés egymás mellett élés jelképének tekintették a helyiek.

A Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetséghez (KMKSZ) nyilatkozatot adott ki a szervezethez közelálló iskolaigazgató leváltása miatt. Mint írják, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának indokolatlan eltávolítása a jelenlegi helyzetben "nem szolgálja a magyar iskola zökkenőmentes működését és a nemzetiségek közötti békés együttélést, ezért a döntés azonnali felülvizsgálatát szorgalmazzák”.