Nyitókép: Facebook/ British Airways

Hét órát utaztak a repülőgéppel, de nem jutottak messzebb

Infostart
2023. január 13. 08:51
A British Airways egyik járata technikai meghibásodás miatt visszafordult a kiindulási helyére, eközben kétszer is átrepült Magyarország felett.

Hétórányi repülést követően ugyanott landolt a British Airways egyik járata, mint ahol felszállt, miután technikai probléma lépett fel a géppel útközben – írja az Independent.

A BA143-as járat január 10-én 11 óra 44 perckor indult a londoni Heathrow reptérről az indiai Új-Delhibe, de a Fekete-tenger felett technikai gondot jelzett a pilótáknak a rendszer. Úgy döntöttek, nem folytatják útjukat, hanem inkább visszafordulnak elővigyázatosságból.

A 24.hu azt írja, a repülőgép 18 óra 24 perckor szállt le Londonban, az út pedig hét órába tartott. Az eredeti repülési terv szerint

a járat nyolc óra alatt már Új-Delhibe ért volna.

Azt nem tudni, pontosan mennyien tartózkodtak a fedélzeten, de az érintett repülő több mint kétszáz férőhelyes. A British Airways szóvivője elnézést kért a kellemetlenségért az utasoktól, akiket a lehető leghamarabb az eredeti úti célra visznek.