Nyitókép: picture alliance

Pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút XVI. Benedektől – galéria, videó

Infostart
2023. január 5. 12:58
Noha már nem volt a katolikus egyház feje, pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápától, aki az óév utolsó napján, 95 évesen hunyt el egy vatikáni kolostorban.

Hajnalban kezdtek gyülekezni a hívek a Vatikánban, hogy részt vegyenek XVI. Benedek pápa temetésén. A világ minden részéről érkeztek zarándokok, laikus hívek és egyházi személyek. Kiemelt biztonsági intézkedéseket vezettek be: fémdetektoros kapukon kellett áthaladni, a légtérben repülési tilalmat rendeltek el, a környező utcákat lezárták. A helyszínen több mint ezer rendőr, tűzoltó és mentő volt jelen.

A gyászszertartás kezdetére teljesen megtelt a Szent Péter tér. Tízezrek vettek végső búcsút a katolikus egyházat nyolc évig vezető, német származású pápától. Polgári nevén Joseph Ratzingertől.

Letakart ciprusfa koporsóját a bazilika előtt felállított emelvényre helyezték el, miközben több mint 500 bíboros, püspök és csaknem 4 ezer pap vonult az oltár köré. És ezzel elkezdődött XVI. Benedek temetése, kérésére ünnepélyesen, de az egyszerűség jegyében – írja a Hirado.hu.

A gyászmisét utódja, Ferenc pápa mutatta be.

A katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy az elhunyt egyházfőt a hivatalban lévő búcsúztassa.

Ferenc pápa latinul mondott prédikációjában úgy fogalmazott:

„Mi is, szilárdan kötődve az Úr utolsó szavaihoz és a tanúságtételhez, amely az ő életét jellemezte, egyházi közösségként az ő nyomdokaiba akarunk lépni, és testvérünket az Atya kezére bízzuk: az irgalmasság e kezei találják meg lámpását meggyújtva az evangélium olajával, amelyet életében ontott és tanúsított”, búcsúzva az elhunyt pápától úgy fogalmazott: „Benedek, legyen teljes az örömöd, amint hallod az Úr hangját, most és mindörökké.”

A nyilvános gyászszertartás után a 12 fehérkesztyűs koporsóvivő visszavitte XVI. Benedeket a Szent Péter-székesegyházba, hogy ott a nyilvánosság előtt elzárt ceremónián helyezzék végső nyugalomra a néhai egyházfőt.

Mielőtt a koporsó eltűnt a bazilika kapui mögött, Ferenc pápa megáldotta, kezével megérintette és meghajolt előtte. Csókkal illette a koporsót Georg Gänswein érsek, aki évtizedek óta volt a pápa személyi titkára, legfőbb bizalmasa.

A templomban a ciprusfa koporsót egy tartósító hatású cinkkoporsóba, azt pedig egy újabb fakoporsóba tették, majd a bazilika kriptájának azon szerény sírhelyén helyezték el, ahol elődei közül a később szentté avatott XXIII. János és II. János Pál pápa is nyugodott átmenetileg.

Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images

A még a gyászszertartás előtt a koporsóba zárt tekercs, az elhunyt műveinek összefoglalását tartalmazó rogitum „elismert teológusként” méltatja a néhai egyházfőt. A dokumentum kiemeli, hogy XVI. Benedek pápaként, nagy tekintélyű teológusként a hit alapigazságainak terén végzett tanulmányaival gazdag örökséget hagyott maga után.

A gyászszertartáson egyházi és állami vezetők, uralkodók vettek részt. Köztük Novák Katalin köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter bíboros. Az esztergom-budapesti érsek a közmédiának adott interjújában azt mondta: XVI. Benedek óriási szellemi örökséget hagyott maga után.

Vatikánváros, 2023. január 5. A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök (k) és férje, Veres István (az államfő mögött), valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (az államfő mögött) XVI. Benedek nyugalmazott pápa gyászmiséjén a vatikáni Szent Péter téren. MTI/Sándor-palota

„Lelki ember volt, tehát ráfigyelt másokra, meghallgatta a véleményüket, igyekezett belefoglalni a saját állásfoglalásaiba is. Szenvedéllyel szerette az egyház egységét. Megtett mindent akár az anglikánokkal való párbeszéd érdekében, akár az ortodoxia irányába” – mondta Erdő Péter.

A gyászszertartás után a néhai pápa koporsóját a Szent Péter-bazilika alatti kriptában temették el, ahol több mint kilencven elődjének sírja található.

XVI. Benedek a teljességet képviselte – erről a magyar katolikus püspöki konferencia tv referense beszélt az M1-en. Török Csaba azt mondta: a néhai pápa lelki végrendeletéből kiderült, hogy kiválasztottságát komolyan vette, jelekből következtetett a sorsszerűségre.

Christopher Furlong/Getty Images

„Korszakos ember volt, hiszen kongregációvezetőként és pápaként egy egybefüggő teológiai korszakot fémjelez a neve, ugyanakkor egy olyan ember volt, aki iszonyúan megküzdötte a pápaságot, hiszen a fölgyülemlett ügyek őrá vártak, és akadémiai intellektusként ő ezzel nagyon sokat küzdött, tehát alázatos szőlőmunkásnak nevezte magát az úr szőlőjében első beszédében, ez megvolt szorgalomban, hűségben” – fogalmazott.

XVI. Benedek pápa, december 31-én, 95 éves korában hunyt el. A temetése előtti három napban mintegy 200 ezer ember rótta le kegyeletét a Szent Péter bazilikában felállított ravatalánál. A gyász jeleként szerte Olaszországban félárbocra eresztették a zászlókat. Uram, szeretlek – ezek voltak XVI. Benedek pápa utolsó szavai.