Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel

Moszkva szerint a NATO igenis közvetlen résztvevője a konfliktusnak

Infostart
2022. december 1. 12:20
Nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai a biztonság kérdéseiben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

"Egyedül csak az világos, hogy ha és amikor, egy bizonyos időpontban a nyugati szomszédaink - és a szomszédságtól nem lehet elszakadni -, a nyugati szomszédaink és korábbi partnereink hirtelen érdeklődni kezdenek majd az európai biztonsággal kapcsolatos közös munka valamilyen módon történő helyreállítása iránt, akkor ez a helyreállítás nem sikerül majd" - mondta Lavrov.

A tárcavezető egyebek között nehezményezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy európai politikai közösség létrehozását javasolva mindenkit meginvitált, kivéve Oroszországot és Fehéroroszországot. Emellett azt is kifogásolta, hogy Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Annalena Baerbock német külügyminiszter pedig nyíltan arról beszélt, hogy az európai biztonságot Oroszország ellenében és nem vele együtt kell kiépíteni.

Az ukrajnai áram- és vízkimaradások okáról

Oroszország arra az ukrán infrastruktúrára mér csapásokat, amely segíti az oroszok legyilkolását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az európai biztonságról tartott csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján. "Kiiktatjuk azokat az energetikai létesítményeket, amelyek lehetővé teszik Ukrajna ellátását halálos fegyverekkel, azért hogy oroszokat öljenek velük" - mondta Lavrov.

A miniszter szerint

az Egyesült Államok és a NATO közvetlen részvevője az ukrajnai konfliktusnak,

egyebek között azzal, hogy fegyvert szállít, zsoldosokat és katonai kiképzőket küld Ukrajnába, és katonákat képez ki a saját területén.

Az EBESZ súlytalan lesz?

Lavrov arról is beszélt, hogy Moszkva szerint a NATO be akarja vonni Indiát egy Oroszország- és Kína-ellenes szövetségbe. Az orosz diplomácia vezetője azzal is megvádolta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, hogy a Dél-kínai-tenger térségében fel szándékozik szítani a feszültséget.

Úgy látják, az Egyesült Államok ugyanúgy szét kívánja verni Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét (ASEAN), ahogyan azt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) tette.

A Nyugat dominanciára törekvése, a NATO keleti bővítése miatt az EBESZ az európai biztonság alappillére helyett marginális szervezetté válik, vélekedett az orosz tárcavezető. Emlékeztetett rá, hogy az EBESZ-tagállamok összes vezetője aláírta azokat a dokumentumokat, amelyek az egységes és oszthatatlan biztonság elvét tartalmazzák, valamint azt az elvet, hogy egyetlen szervezet sem játszhat domináns szerepet az európai biztonság rendszerében.

Lavrov szerint a Nyugat ellenőrzése alá került EBESZ elvesztette az esélyét, hogy konfliktusmegoldó szerepet játsszon,

nem törekedett az ukrajnai rendezés alapját jelentő minszki megállapodások betartatására,

ellenkezőleg, az oroszellenes "kijevi rezsim" pártjára állt, az EBESZ különleges megfigyelő missziója pedig műszaki eszközeivel az ukrán hírszerzést segítette a Donyec-medencében.