Nyitókép: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

Egy titkos felmérésből kiderült, hogyan vélekednek az oroszok a háborúról

Infostart
2022. december 1. 18:39
A külföldön működő orosz független portál, a Meduza megszerzett egy a Kreml által belső használatra szánt közvélemény-kutatást.

A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 55 százaléka szorgalmazza az Ukrajnával való béketárgyalásokat, és mindössze egynegyedük támogatja továbbra is a háborút – írja a Portfolio.

A béketárgyalások támogatóinak száma jelentősen nőtt július óta: akkor az oroszok 32 százaléka állt az ukrajnai háború lezárása mellett, miközben 57 százalékuk támogatta a „különleges katonai művelet” folytatását. Novemberre 55 százalékkal többségbe kerültek a béke hívei, és

csak a megkérdezettek 25 százaléka támogatja a háborút.

Az eredmények egybevágnak az egyetlen megmaradt független orosz közvélemény-kutató intézet, a Levada Központ októberi számaival. Ez alapján 56 százalék áll inkább vagy határozottan a béketárgyalások mellett, 36 százalék inkább vagy határozottan a háború folytatása mellett.

Denisz Volkov, a Levada Központ igazgatója azt mondta, a fordulatot a szeptember 21-én bejelentett részleges mozgósítás hozta el. Ez puszta vonakodás a háborúban való személyes részvételtől. Továbbra is támogatják azt, de nagyon kevés kedvük van ahhoz, hogy maguk is részt vegyenek benne – jelentette ki.

Grigorij Judin szociológus szerint az orosz harctéri kudarcok miatt elveszett a győzelembe vetett hit, illetve az emberek nem kapnak meggyőző beszámolót arról, hogyan győzhet Oroszország. Az orosz állami média csatornái már kaptak olyan utasításokat, hogy ne foglalkozzanak a háborúval, inkább a pozitívabb témákra összpontosítsanak.