Nyitókép: Olaf Scholz német kancellár beszédet mond a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) által rendezett felvonuláson Düsseldorfban 2022. május 1-jén. MTI/EPA/Sascha Steinbach

Kétszázmilliárd eurós védernyőt emel Németország – hitelből

Infostart
2022. szeptember 30. 21:30
Támogatásáról biztosította a baloldali német kormány 200 milliárd eurós, az energiaválság okozta terhek csökkentését célzó tervét az ellenzék vezető ereje, a CDU/CSU. A konzervatív pártszövetség ugyanakkor a tervben foglaltak mielőbbi megvalósítását sürgette. Támogatta a programot több gazdasági szakértő is.

A német kormány az energia drágulásának ellensúlyozására fogadta el a 200 mlliárd eurós támogatási programot. A pénzügyi védőernyő elnevezésű programmal a villamos energia drágulásának enyhítését szolgáló úgynevezett áramárfék után bevezetik a "gázárfék" nevű megoldást is.

Olaf Scholz kancellár szerint a pénzügyi védőernyő a nyugdíjasoktól kezdve a családos emberekig és a kisipari cégektől a nagyvállalatokig minden fogyasztót segít abban, hogy ki tudja fizetni az energiaszámláit.

A programot jórészt hitelfelvétellel, a koronavírus-világjárvány első szakaszában létrehozott válságkezelő eszköz, a gazdasági stabilizációs alap (WSF) átszervezésével finanszírozzák.

Az áramárfék és a gázárfék működéséről, szabályairól még nem döntöttek. A döntést egy szakértőkből álló testület készíti elő.

Az ellenzéki konzervatív pártszövetség nevében Jens Spahn parlamenti frakcióvezető-helyettes támogatásáról biztosította a kormány tervét.

A CDU és a CSU konstruktívan viszonyul az új javaslatokhoz

– fogalmazott. Bírálta ugyanakkor, hogy a gázárfék tervezett bevezetésével kapcsolatban még "túl sok kérdés" nyitott. Ez pedig megnehezíti annak értékelését, mennyire hatékony a tehercsökkentési program. Spahn szerint a tervben foglaltakat még tetteknek kell követnie.

A kormány mellett működő, úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa a tervvel kapcsolatban hatalmas kihívásokat említett. Hangsúlyozta, hogy a megvalósítással kapcsolatos javaslatokat mielőbb elő kell terjeszteni.

A legtekintélyesebb gazdasági szakértők szerint világossá kell tenni, hogy a gázárak ötszörösére, hatszorosára, hétszeresére emelkedhetnek, és a háztartásoknak ezzel kell szembenézniük.

A kormány tervének nem azt kell céloznia, hogy "a népet politikai szempontból megnyugtassák", hanem azt, hogy az emberek terheit valóban csökkentsék.

A ZDF-nek nyilatkozó Olaf Scholz kancellár megerősítette, hogy a tervben foglaltakat jelentős hitelfelvétellel finanszírozzák.

"Az akut válság akut cselekvést igényel" – fogalmazott a kancellár az ezzel kapcsolatos bírálatokra utalva. Scholz szerint válsághelyzetekben hiteleket kell felvenni, ami már többször is bevált.

A szövetségi kormány eddig három programot hirdetett meg az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására. A meghirdetett, a tervezett és a már bevezetett intézkedések összesített keretösszege megközelíti a 300 milliárd eurót.