Nyitókép: wayra/Getty Images

Jelentősen emelkedett a gázfogyasztás, vészjelzést adott a német enegiahivatal

Infostart
2022. szeptember 30. 12:54
Túl sok gázt fogyasztanak a német háztartások az illetékes szövetségi hivatal (Bundesnetzagentur) szerint. A hivatal vezetője nagyobb takarékosságot sürget, ellenkező esetben a téli hónapokban a gázellátás terén súlyos hiány keletkezhet.

A háztartások és a kisebb üzemek az elmúlt hetekben jóval több gázt fogyasztottak, mint korábban ebben az időszakban megszokott volt. A szövetségi közüzemi felügyeleti hálózat vezetője (Bundesnetzagentur) ezért kongatta meg a vészharangot. A figyelmeztetés azzal egyidőben hangzott el, hogy a német kormány a biztonságos energiaellátás érdekében 200 milliárd eurós tehercsökkentési programot fogadott el, és ennek keretében gázárfék bevezetését határozta el.

Klaus Müller a többi között arra utalt, hogy csupán a múlt héten jóval magasabb volt a gázfogyasztás az elmúlt évek szeptember végi átlagos gázfogyasztásánál. Müller szerint

ha elsősorban a háztartásokban nem sikerül drasztikusan takarékoskodni, a gázellátás terén súlyos hiány léphet fel.

A fogyasztás szeptember második felétől növekedett egyre jelentősebben, mégpedig az egyre alacsonyabb hőmérséklet közepette.

" A gázzal való takarékoskodás elengedhetetlen akkor is, ha tovább csökken a hőmérséklet" – hangsúlyozta a hivatal vezetője.

A Bundesnetzagentur szerint a háztartások és kisüzemek, illetve kisvállalatok részesedése a gázfogyasztásban 40 százalékos, a nagyobb ipari fogyasztók részesedése 60 százalékot tett ki. Az ő esetükben ugyanakkor a fogyasztás augusztusban 20 százalékkal csökkent, és szeptember közepéig szintén ez a tendencia volt megfigyelhető. Ez arra utal, hogy a fogyasztás jelentős mértékben az elmúlt évek átlagfogyasztása alatt volt.

A hivatal vezetője úgy vélekedett, hogy

a gázhiány elkerülése érdekében a fogyasztás legkevesebb 20 százalékos csökkentésére van szükség.

Németországban az ukrajnai orosz háború kitörése után három fokozatú gázvészhelyzeti – riasztási fokozatokat tartalmazó – tervet fogadtak el. Az első fokozatú korai előrejelzési szintet március végén léptették életbe, a második riasztási fokozatot pedig júniusban. Jelenleg ez a fokozat van érvényben, amely a gázellátás terén fennálló súlyos kockázatokra utal.

Ha az ellátási helyzet Németországban vagy a legtöbb uniós tagállamban tovább súlyosbodik, életbe léphet a gázellátás hiányát jelző, harmadik, azaz legmagasabb szintű riasztási fokozat. Ebben az esetben a közüzemi hálózati felügyelet különleges felhatalmazást kapna arra, hogy meghatározza a meglévő készletek elosztását. Ennek bekövetkeztekor különleges védelmet élveznek a magánháztartások, az óvodák, az iskolák, az egyetemek, a kórházak, az idősotthonok, a rendőrség, a tűzoltóság, a hadsereg, az áram- és vízellátók, valamint a szemétszállítók. Ugyancsak ebbe a körbe tartozik néhány kis- és közepes vállalat az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások területén.

A közüzemi hálózati felügyelet bejelentette azt is, hogy online platformot hoz létre abból a célból, hogy az esetleges gázellátási szükséghelyzet esetén segítséget nyújtson a lehetőég szerint "okos döntések" meghozatalában.