Nyitókép: MTI/AP/PA pool/Jane Barlow

Helyzetjelentés Londonból: a gyász alatt ilyen a közhangulat

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. szeptember 12. 14:10
Megkezdődött a királynő több mint egyhetes búcsúszertartás-sorozata. A gyász jellege kicsit más a szigetországban, mint máshol. A királynő elhunyta befolyásolta a brexit miatti skót-angol feszültségeket.

Az emberek várják, hogy elhaladhassanak a királynő ravatala mellett. A brit fővárosban szerdától, négy napon át, a nap 24 órájában róhatják le kegyeletüket az emberek – mondta Szvetnik Endre, az InfoRádió londoni tudósítója.

A gyászolókat azonban figyelmeztették: készüljenek arra, hogy akár még éjszaka is állva kell várakozniuk. Tilos fényképezni, és a ravatal közelében csendben kell maradni.

Eközben Károly király ma első ízben látogat a Parlamentbe, ahol az alsóházi képviselők és a lordok részvétnyilvánítását fogadja, majd Edinburghba utazik, ahol jelenleg a királynő koporsóját őrzik. Londonban a hétvégén több tízezer ember zarándokolt el a Buckingham-palotához, és a mellette található Green parkba. Tudósítónk szerint a részvétüket kifejező látogatók között feltűnően sok a fiatal, ami azért is figyelemre méltó, mert az ifjúság körében nem különösebben népszerű a monarchia.

Sokan Paddington macikat és lekváros szendvicseket hagytak a virágok mellett, ami a nyári platinajubileumra utal, amikor egy rövid klipben a királynő Paddingtonnal beszélgetett. Korábban az ikonikus londoni taxik sorakoztak fel a Buckingham palotához vezető sugárúton, ugyanis a magukat hagyományőrzőknek tartó taxisok különösen szerették a királynőt.

A koporsó jelenleg Edinburghban van. A skótok búcsúzhattak a királynőtől. Sokan közülük azokból a falvakból érkeznek, amelyek a Balmoral, a királynő magánkastélya mellett találhatók. Az itt lakók gyakran láthatták az uralkodót sétálni, lovagolni, vagy amikor templomba ment.

Az InfoRádió londoni tudósítója emlékeztetett rá, hogy a skótok és az angolok között érzékelhető a feszültség a skót függetlenségi törekvés, illetve a brexit miatt. A skótok többsége ugyanis szerette volna, ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja marad. Az új miniszterelnök, Liz Truss szempontjából különösen fontos lehet ez a mostani időszak, mivel hamarosan döntés születhet a skótok kiválásáról szóló újabb népszavazás engedélyezéséről. A királynő elhunyta befolyásolhatja ezeket az érzelmeket. III. Károly király ezt érzi is, és körútra indul az államalkotó nemzetek fővárosaiba, hogy megerősítse Nagy-Britannia, az Egyesült Királyság unióját.

Szvetnik Endre megjegyezte:

"Érezhető, hogy a királynő, függetlenül a politikától, egyesítette ezeket a nemzeteket"

A gyász jellege is kicsit más a szigetországban, mivel a britek inkább a jó és vidám percekre szeretnek emlékezni - tette hozzá tudósítónk. Az első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League ugyan elhalasztott egy fordulót, de a rögbi- és a krikettbajnokságban nincs szünet. A kereskedelmi rádiókban viszont inkább a szomorú, a veszteségre utaló dalok szólnak, és a tévében olyan műsorokat sugároznak, amelyek a királynő életét és uralkodását elevenítik fel.

"Ezekből látszik a legjobban, mennyi minden változott Nagy-Britanniában II. Erzsébet uralkodásának hetven éve alatt, miközben a királynő egyfajta állandóságot képviselt. Noha a királynő maga is haladt a korral és reagált az újdonságokra, mindezt a maga visszafogott, uralkodói stílusában tette – mondta Szvetnik Endre, az InfoRádió londoni tudósítója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Helyzetjelentés Londonból: a gyász alatt ilyen a közhangulat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást