Nyitókép: MTI/EPA pool/Phill Magaoke

Kegyelemért folyamodik Oscar Pistorius, hogy idő előtt elhagyhassa a börtönt

Infostart
2022. szeptember 2. 19:32
Büntetésének több mint felét töltötte már le a menyasszonya, Reeva Steenkamp meggyilkolásáért elítélt egykori paralimpikon futó: ez lehetővé teszi számára, hogy szabadon bocsátását kérelmezze.

Otthonukban lőtte le menyasszonyát 2013-ban a dél-afrikai atléta, amiért 13 év börtönre ítélték. A bíróságnak benyújtott kérelemben azzal indokolja kegyelemért folyamodását, hogy ennek több mint felét leülte már - írja a Sky News.

Eredetileg mindössze hat évre ítélték a gyilkosságért, ám 2017-ben több mint duplájára emelték a büntetést, mely összesen 13 év és öt hónap. Büntetése letöltésének kezdetét egy tavalyi döntés szerint 2014 októberétől kell számítani, ennek tükrében tavaly február óta leült már annyit, hogy szabadon bocsátását kérheti.

Mindent megtett a kegyelem érdekében

"Alázatosan állítom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a rehabilitáció érdekében, úgy viselkedtem, hogy folyamatosan betartottam a börtönszabályokat, és teljes megbánást tanúsítottam. Minden lehetséges programot elvégeztem, amelyet nekem ajánlottak, és a Büntetés-végrehajtási Minisztérium irányelvei szerint alkalmas vagyok a feltételes szabadlábra helyezésre" - mondta Pistorius a bíráknak a News24-en olvasható nyilatkozat szerint.

A dél-afrikai bűnelkövetők azt követően kérhetnek kegyelmet, hogy

büntetésük felét letöltötték, valamint meghallgatáson vettek részt.

Pistoriusnak egy ilyen meghallgatását már elhalasztották, mivel nem találkozott az áldozat szüleivel - ezt azóta pótolta, Steenkamp apjával találkozott.

Az áldozat apjával júniusban találkozott

A Steenkamp család ügyvédje, Tania Koen szerint június 22-én került sor erre az eseményre, az úgynevezett áldozat-elkövető párbeszéd során. Ez lehetőséget teremt az áldozatok, illetve hozzátartozóik számára arra, hogy azelőtt találkozzanak az elkövetővel, mielőtt ő esetleg kegyelmet kapna.

Arról, hogy miről esett szó a beszélgetésben, Koen nem kívánt részleteket felfedni.

"A párbeszéd magánjellegű és bizalmas ügy, ezért kérjük, hogy ügyfeleink magánéletét tartsák tiszteletben"

- közölte.

A Reeva Steenkamp Alapítvány is megerősítette a találkozó tényét.

"Szeretettel és támogatással fordulunk Barry és June (Steenkamp - a szerk.) felé, akik részt vettek az Oscar Pistoriusszal való találkozásra való felkészülésben. Barry végül 2022. június 22-én találkozott Oscarral az áldozat-elkövető párbeszéd keretében. Őszinte köszönet illeti a Büntetés-végrehajtási Minisztériumot, különösen a St. Albans-i börtön személyzetét, amiért érzékenyen és szakszerűen elősegítették a folyamatot" - írták Facebook-oldalukon.

Ez nem jelent automatikus kegyelmet

A börtön szóvivője szerint a találkozót követően Pistorius ugyanúgy folytatta büntetésének letöltését, mint annak előtte, mivel az áldozat-elkövető párbeszéd nem jelent automatikus kegyelmet.

Az egykori futó négy lövést adott le Reeva Steenkampra a mellékhelyiség bezárt ajtaján keresztül - akkor azt állította, betörőnek hitte.