Nyitókép: Antonio Masiello/Getty Images

Molnár Anna: vitával indult a kampány, de nincs vita, a jobbközép az esélyes

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2022. augusztus 26. 10:35
A pártok képviselőinek nyilvános vitájával elkezdődött Olaszországban a választási kampány. A voksolást szeptember 25-én rendezik.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanszékvezetője elmondta, hogy a vitában az összes nagyobb párt képviseltette magát, csak a Giuseppe Conte vezette „Öt Csillag Mozgalom” (M5S) maradt távol. Molnár Anna azt mondta, hogy az ő támogatottságuk az utóbbi időben nagyon lecsökkent. Míg a 2018-as választásokon még 30 százalék fölötti eredményt értek el, jelenleg már csak nagyjából 10 százalék körüli a népszerűségük. Ennek okai között az Olaszország-szakértő a párton belüli vitákat és szakadásokat említette. Az M5S egyik meghatározó politikusa, a jelenlegi külügyminiszter, Luigi di Maio májusban ki is lépett a pártból, és egy új csoportot hozott létre. Ez most a baloldallal indul együtt a választásokon – közölte az NKE tanszékvezetője.

Mint mondta,

ez a rengeteg változás alaposan átrendezte az olasz belpolitikát.

Most, a kampány kezdetén, a legesélyesebbnek a jobbközép pártokat tartják. A szakértő szerint ennek egyik fő oka, hogy ezek a pártok lényegében egy kompakt csoportot alkotnak, míg egyébként az olasz pártrendszer eléggé széttöredezett.

Molnár Anna beszélt a jobbközép tömörülésen belüli erőviszonyokról is. Eszerint a legnagyobb támogatottságot Giorgia Meloni pártja, az Olaszország Fivérei Szövetség (FdI) élvezi. Ezt követi a Liga, Matteo Salvinivel, illetve a Hajrá Olaszország, Silvio Berlusconival az élén. Ugyanakkor ezen a választási szövetségen belül vannak még kisebb pártok is, amelyeket mérsékelteknek neveznek.

Az NKE tanára elmondta, hogy a másik oldalon, „Demokraták és progresszívek” névvel, a Demokrata Párt is létrehozott egy közös választási listát, több kisebb baloldali párttal együtt. De a baloldalon ettől függetlenül még más pártok is indulnak, például a zöldek.

Molnár Anna szerint az olasz választási struktúrát tovább bonyolítja, hogy az Öt Csillag Mozgalom szintén külön indul. Pedig a párt korábban a baloldal szövetségese volt és még együtt is kormányoztak, „De nagyon sok törés volt a két partner között” – tette hozzá az olasz ügyek szakértője.

Az NKE tanszékvezetője azt is megemlítette, hogy a mindezeken kívül még van egy önmagát „harmadik pólusnak” nevező csoportosulás is. Ez a Matteo Renzi korábbi miniszterelnök vezette, Élő Olaszország nevű párt. „Ők is gyakorlatilag egy külön listát hoztak létre, amelyen igyekeznek megméretni magukat" – mondta az egyetem tanára.

Molnár Anna azt is közölte, hogy a bejutási küszöb az önállóan induló pártok esetében 3 százalék, míg a koalíciók számára 10 százalék. Azt is hozzátette, hogy

a választási kampány legfontosabb témái minden bizonnyal az adórendszer, az energiapolitika és az oktatás lesznek,

hiszen ezek uralták a mostani vitát is.

„Nyilván még a gazdaság és a munkahelyteremtés is fontos kampánytéma lesz" – vélekedett Molnár Anna, az NKE tanszékvezetője, Olaszország-szakértő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Anna: vitával indult a kampány, de nincs vita, a jobbközép az esélyes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást