Nyitókép: Pexels

Simán kijátszhatják az olajszankciókat az oroszok

Infostart
2022. július 5. 08:54
Szakértők szerint a Sovcomflot hajózási társaság álcázta a hajói tulajdonjogát azzal, hogy leányvállalatokat alapított más országokban, és hogy hajóik már nem orosz felségjel alatt hajóznak. A trükközés eredményeként a kőolajat és földgázt nyugati valutáért adja el a társaság, amiből Oroszország tovább finanszírozhatja az ukrajnai inváziót.

A cselfogásra az OCCRP oknyomozó projekt mutatott rá, ami a vállalat nyilvántartását és a hajók nyomonkövetését elemezte – írja a Euronews.

Mint olvasható, tizennyolcnál több, a Sovcomflot 2020-as pénzügyi nyilvántartásában szereplő hajólistán jegyzett tankert azonosítottak, amik az utóbbi pár hónapban is a világ óceánjain közlekedtek, megrakva átlagosan 240 millió dollár értékű üzemanyaggal. A hajók mozgása valós időben követhető egy a tengeri forgalomkövetésre szakosodott weboldalon.

A szankciók márciusi életbe lépése után egyes hajók kikapcsolták a nyomkövetőjüket és így eltűntek a térképről. A cég hajói közül május elején azonosítottak egyet az Egyesült Államok felé tartva, de azt átirányították Dél-Afrikába, majd gyorsan át is nevezték. Az OCCRP a közelmúltban legalább öt másik hajót követett nyomon, melyek Olaszországból, Dániából és Hollandiából indultak, illetve oda tartottak vagy kikötöttek az uniós szankciók márciusi életbe lépése után is.

Hozzáteszik, hogy azt egyelőre nem tudni, hogy ki vásárolja a Sovcomflot által szállított olajat, de az biztos, hogy a Sovcomflot és a kikötőket üzemeltető vállalatok elkerülték a szankciókat, aminek okai, hogy

  • a hajók libériai zászló alatt közlekednek,
  • illetve hogy az anyacég Cipruson és az Egyesült Arab Emírségekben alapított leányvállalatokon keresztül intézi a szállítmányozói tevékenységét

– olvasható a Euronews cikkében.

John Chrinstensen közgazdász, a Tax Justice Network alapítja szerint az, hogy a Sovcomflot különböző székhelyeket és zászlókat használ, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az oroszok enyhítenék vagy kijátszanák a nyugati szankciók következményeit.

Végül az is megjegyzik, hogy a cikk írói megkeresték az Európai Uniót, hogy a Sovcomflot hajói miként horgonyozhattak uniós kikötőkben, de Brüsszel ugyanúgy nem válaszolt, miként a hajótársaság sem a feléjük intézett kérdésekre.