Nyitókép: A vatikáni média által közreadott képen Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét fogadja Ferenc pápa a vatikáni dolgozószobájában 2022. június 10-én. MTI/EPA/Vatikáni média

Ursula van der Leyen megszólalt, miután tárgyalt Ferenc pápával

Infostart / MTI
2022. június 10. 15:36
Az ukrajnai háború befejezése érdekében teendő lépésekről egyeztetett Ferenc pápa az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel, akit a Vatikánban fogadott - közölte a Szentszék.

A valamivel több, mint húsz perces találkozón arról volt szó, hogy mit tehet a nemzetközi közösség a háború lezárásáért. A szentszéki szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa és Ursula von der Leyen az éghajlatváltozásról, valamint a fenntartható építkezési projektekről is eszmét cserélt.

Az Európai Bizottság elnökét Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkárság vezetője, valamint Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter is fogadta. Érintették az Ukrajnában kialakult humanitárius helyzetet, valamint az élelmiszerválság következményeit a konfliktus elhúzódása esetében. A találkozókon témaként szerepeltek a májusban lezárult "Konferencia Európa jövőjéről" című programsorozat eredményei.

Ursula von der Leyen a közösségi oldalán közölt fényképet a találkozóról, a fotón látszik, hogy Ferenc pápa a térdfájása miatt kerekesszékben ülve fogadja őt.

"Azokkal vagyunk, akik Ukrajna pusztítása miatt szenvednek. A háborúnak be kell fejeződnie, a békének vissza kell térnie Európába" - jegyezte be közösségi oldalán Ursula von der Leyen.

A Szentszék pénteken bejelentette, hogy elhalasztják Ferenc pápa július 2. és 7. között tervezett útját a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Szudánba. A közlemény szerint az egyházfő "orvosai tanácsát követi annak érdekében, hogy ne váljanak hiábavalóvá a térde gyógyítását célzó eddigi terápiák".