Nyitókép: Yui Mok/PA Images via Getty Images)

Partygate: a részegek a hátsó ajtón távoztak, bort öntöttek a falra a hivatalos jelentés szerint

Infostart
2022. május 25. 20:10
"A legtöbb összejövetelnek meg sem lett volna szabad történnie azok közül, amelyeket vizsgáltam" - írta jelentésében Sue Gray. Boris Johnson teljeskörű felelősséget vállal a történtekért a parlamenti képviselők előtt mondott beszéde szerint.

A vizsgált eseményeken a kormányzat vezetői is részt vettek, néhány alacsonyabb beosztású, fiatalabb tisztviselő az ő jelenlétük által engedélyezettnek hihette ezeket az alkalmakat, áll Sue Gray jelentésében, melyet az internetre is feltöltöttek.

A dokumentum megerősíti a korábbi, előzetes jelentés megállapításait, melyek szerint vezetői hiba volt, hogy ezekre az eseményekre egyáltalán sor kerülhetett, írja a BBC összefoglalója.

Tudatosan kerülték a lebukást

Sue Gray, a brit közigazgatási szolgálat magas beosztású tisztviselője a vizsgálat során megismerte Martin Reynolds, Johnson korábbi első számú magántitkárának egyes WhatsApp-üzeneteit is: ezek egy része arról szólt, hogy a titkárnak meg kell próbálnia megakadályozni, hogy egy, a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatón részt vevő újságírók észrevegyék, hogy az eseménnyel nagyjából egy időben közös iszogatásba kezdenek a dolgozók. Később Reynolds egy üzenetben arról írt, hogy megúszták a lebukást.

A jelentésből az is kiderül, hogy a Boris Johnsonnak tartott meglepetés szülinapi buli a miniszterelnök jóval hosszabban tartózkodott, mint arról korábban beszéltek: nem kilenc, hanem húsz percig volt ott. További, a bulizókról nem túl rózsás képet festő részletek alapján más alkalmakkor a falra ömlött a bor,

volt, hogy két közszolga összeveszett,

de az is megesett, hogy valaki részegségében hányt. Az igazán ittasakat csak a hátsó ajtón engedték távozni a The Guardian szerint.

A felelősség a vezetőké

"Bármi is volt az eredeti szándék,

ami és ahogyan ezeken az összejöveteleken történt, nem volt összhangban a koronavírussal kapcsolatosan aktuális iránymutatásokkal.

Még ha figyelembe is vesszük azt a rendkívüli nyomást, ami a tisztviselőkre és tanácsadókra nehezedett, a jelentés megállapításai olyan hozzáállást és viselkedést mutatnak, amelyek nem felelnek meg az említett iránymutatásnak" - fogalmazott Gray. Máshol úgy fogalmaz: a vezetőknek kell felelősséget vállalniuk azért, hogy mindez egyáltalán megtörténhetett.

Nehéz volt eldönteni, kit nevez meg

Ennek jegyében csak a legmagasabb rangú tisztviselőket nevezte meg az eseményeken részt vevők közül, valamint azokat a tanácsadókat és magas rangú közszolgákat, akiknek nagyobb felelőssége volt. Azt mondta, nem volt egyszerű eldönteni, kit nevezzen meg.

A jelentés szerzője örömének ad hangot, hogy a januári előzetes jelentésében megfogalmazott tanácsok egy részét megfogadták, egyértelműbb szabályokat alkalmaznak és azok be nem tartása esetén nem marad el a felelősségre vonás sem.

Már könnyebb jelenteni a szabálytalanságokat

Sue Gray arra a korábbi megállapítására is visszautalt, hogy bár egyes munkatársakat aggodalommal töltött el kollégáik viselkedése, nem tudták hallatni hangjukat.

"A biztonsági és takarítószemélyzettel szembeni tisztelet hiányára, a velük való rossz bánásmódra is több példát ismertem meg. Ez elfogadhatatlan"

- fogalmazott, hozzátéve: megnyugtatónak tartja, hogy azóta olyan eszközöket vezettek be, amelyek segítségével akár online is be lehet jelenteni a panaszokat.

"Remélem, hogy ez valóban olyan kultúrát fog meghonosítani, amely lehetőséget teremt a problémák kezelésére" - mondta.

Gray szerint ugyanakkor az általa feltártak messze nem jellemzők a teljes kormányzatra és minden közszolgára.

Johnson magyarázkodott

A parlament előtt arról beszélt a miniszterelnök, hogy a távozó kollégák búcsúztatását helyesnek tartja, és azt is elismerte, hogy rövid ideig maga is részt vett vezetőként ezeken az alkalmakon. Azt állítja ugyanakkor, hogy nem volt tudomása arról, miszerint a bulik azt követően is folytatódtak, hogy ő elment - márpedig ez a szabálylok megszegése. Állítása szerint őt is sokkolta a jelentés, főként a takarítókat és a biztonsági személyzetet érintő része. Azt mondta, amikor arról beszélt a parlamentben, hogy munkatársai betartják a szabályokat, őszintén is gondolta a dolgot.

A korlátozások idején lezajlott partik ügyében külön rendőrségi vizsgálat is zajlott, amelynek eredményeként a Scotland Yard összesen 126 pénzbírságot rótt ki 83 kormánytisztviselőre, köztük Johnsonra is.

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak.