Nyitókép: Marjai János

A háború hatása: visszatérnek a Moszkvicsok meg a légzsák nélküli autók

Infostart
2022. május 17. 11:33
A moszkvai polgármester újjáélesztené a Moszkvicsot az orosz kézre kerülő Renault-gyárakban, miközben ismét gyárthatók karburátoros orosz autók ABS és menetstabilizátor nélkül.

Moszkva átveszi a Renault összes gyártó egységét, miután a francia autógyártó bejelentette kivonulását az országból. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester azt mondta, államosítják a Renault fővárosi autógyárát és a „hosszú és dicsőséges múltra visszatekintő" üzemben ismét a Moszkvicsok készülhetnek majd, amelyeket utoljára két évtizeddel ezelőtt gyártottak – írja a hvg.hu.

Oroszországban még mindig csaknem 200 ezer Moszkvicsot tartanak nyilván, ebből 46 ezer 35 évnél idősebb az Autostat elemző cég szerint.

A polgármester arról beszélt, hogy az újjáéledő moszkvai üzemben kezdetben hagyományos, belső égésű motoros autókat gyártanak majd, de a jövőben elektromos autókat is gyártanának. Ugyanakkor Szergej Celikov, az Autostat vezetője szerint legalább két év és legalább egymilliárd dollár kell egy új autó kifejlesztéséhez.

Régi autót viszont lehet majd gyártani, mert Oroszországban engedélyezték az Euro 0-s besorolású autók gyártását is, valamint a légzsákok, a blokkolásgátló-rendszer (ABS) és dinamikus menetstabilizáló-rendszer (ESP) nélküli autók gyártását, mert utóbbi alkatrészek a szankciók miatt nem állnak rendelkezésre. A hvg.hu cikke szerint a vonatkozó rendeletet Mihail Misusztyin miniszterelnök írta alá, és 2023. február 1-ig lesz érvényes.

Oroszországban jelenleg hivatalosan szinte minden környezetvédelmi szabvány érvényben van az Euro 0-tól az Euro 5-ig, ugyanakkor így is életszerűtlen, hogy az 1988-as szabványoknak megfelelő kipufogógáz-kibocsátású autókat gyártsanak. Az Euro 0 szabvány lényegében a 80-as évek végéig tartó korszakot jelenti, a karburátoros autókat. Csakhogy a dimitrovgradi karburátorgyár, amely a Zsigulikat, Moszkvicsokat és Volgákat ellátta, mára nem létezik, de már a legalább Euro 2-es norma eléréséhez szükséges katalizátor sem érhető el, mert Oroszország nem gyárt már ilyeneket sem.