Nyitókép: Sean Gallup/Getty Images

A németek leválnának az orosz energiahordozókról, de ez nem megy könnyen

Infostart
2022. május 2. 19:11
A gazdasági minisztérium legfrissebb jelentése szerint Németország egyre függetlenebbé válik az orosz energiahordozóktól, ez elsősorban a kőolaj és a szén esetében sikerült, a földgáz tekintetében még nem ilyen rózsás a helyzet.

A Robert Habeck gazdasági miniszter által jóváhagyott jelentés már bevezetőjében hangsúlyozza, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború február 24-i kezdete óta Németország számottevően csökkentette energiafüggőségét Oroszországtól.

A mostani immár a második ilyen jellegű mérlegkészítés a több mint két hónapja tartó háború óta. Az első március végén készült.

A dokumentum – amelyet a dpa német hírügynökség hozott nyilvánosságra – hangsúlyozza, hogy elsősorban a kőolaj és a szén frontján sikerült diverzifikálni a szállítók körét. Ami az adatokat illeti, a kőolajat illetően múlt év végi orosz függőség 35 százalékról 12 százalékra csökkent. A jelentés szerint az olajfüggőség felszámolása nyár második felére reális, különösen az egykori keletnémet tartományokban azonban ez nem lesz egyszerű.

A német derűlátást azonban jelzi, hogy az Európai Unióban az orosz kőolajszállításokra kivetendő embargó heves ellenzőjéből mára az embargó egyik fő szószólójává vált.

Ami az orosz szénimportot illeti, az év eleji 50 százalékos kvóta mostanra nyolc százalékra csökkent. Az unió egyébként a közelmúltban határozta el az orosz kőszén importjának határidős tilalmát.

"Mindezek a lépések valamennyi érintett részéről hatalmas és közös erőfeszítéseket igényelnek, és egyben jelentős költségekkel járnak" – áll a jelentésben. Ezek mind a gazdaságot, mind a fogyasztókat érintik, de szükséges és elkerülhetetlen lépésekről van szó, mert nem engedhetjük meg, hogy Oroszország tovább zsaroljon bennünket – fogalmazott a miniszter.

Robert Habeck hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a fosszilis energiáról a megújuló energiaforrásokra való áttérés felgyorsítása biztosítja a kedvező, független és biztonságos energiaellátást a jövőben.

Az orosz függőség felszámolása a legnehezebb a földgáz tekintetében, bár az év eleji 55 százalékról április közepéig sikerült 35 százalékra csökkenteni.

Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy Norvégiából és Hollandiából a korábbinál nagyobb mennyiségű földgázt sikerült importálni, és növekedett a cseppfolyós gáz (LNG) importja.

A jelentés szerint a vállalatok és a háztartások közös, az energiahatékonyságot, valamint az energiatakarékosságot célzó erőfeszítéseivel 2022 végéig mintegy 30 százalékra csökkenthető az orosz földgáz részesedése a fogyasztásban.

2022-ben és 2023-ban több, a cseppfolyós gáz tárolására alkalmas úszó terminált helyeznek üzembe. További hasonló terminálok jelenleg a tervezés szakaszában vannak