Nyitókép: Ahn Jung Dzsun

Észak-Korea fütyül a figyelmeztetésekre

Infostart / MTI
2022. február 6. 12:51
Phenjan felgyorsította a rakétakísérletek sorozatát - állapították meg szakértők.

Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait megszegve folytatja nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak végrehajtását, egyebek között igyekszik növelni hasadóanyag-gyártási kapacitását - állapították meg ENSZ-szakértők egy új jelentésükben, amelyről az AP amerikai hírügynökség számolt be.

A szakértői csoport szerint "egyértelműen felgyorsította" Észak-Korea a rakétakísérletek sorozatát, amely a rövid- és feltehetőleg közepes hatótávolságú rakéták januári tesztsorozatából is nyilvánvaló. Ezeknél a rakétáknál "mind a ballisztikus, mind a manőverező technológiát, a szilárd és a folyékony üzemanyagot is kipróbálták".

"Az újonnan kipróbált technológia része volt feltehetőleg a hiperszonikus sebességű rakéta és az úgynevezett manőverezhető visszatérő jármű.

Észak-Koreának sikerült fejlesztenie az eszközök gyors bevethetőségének, mozgathatóságának képességét (a tengerről is indíthatók), és a rakétaerők nagyobb rugalmasságát. E programjaihoz továbbra is külföldön próbál beszerezni anyagot, alkatrészeket és technológiát, részben kalóz módszerekkel, részben más országokkal - például Iránnal - közös tudományos kutatásai keretében. Ezekhez az anyagi forrásokat is kalóz módon - kibertámadásokkal - próbálja megszerezni" - olvasható a jelentés összefoglalójában. A kibertámadások útján szerzett pénz - különösen a kriptovaluták - egyébként is jelentős részét teszi ki annak a bevételnek, amelyet Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormánya külföldről szerez meg - tették hozzá.

Az AP emlékeztetett arra, hogy Phenjan a legutóbbi, múlt vasárnapi kísérlettel megszegte a közepes és nagy hatótávolságú rakéták tesztelésére vonatkozó, 2018-ban általa önként vállalt moratóriumot, noha Kim Dzsong Un álláspontja szerint ez már nem kötelezi, mert 2019-ben megszakadtak vele a tárgyalások, és az Egyesült Államok továbbra sem hagy fel a szerinte ellenséges politikájával vele szemben.