Nyitókép: Stanislav Krasilnikov\TASS via Getty Images

Sz. Bíró Zoltán: a putyini hatalom a történelmi emlékezetet is igyekszik a felügyelete alá vonni

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2021. december 30. 10:32
Az orosz legfelsőbb bíróság elrendelte a nemzetközi Memorial Intézet, az ország egyik legjelentősebb civil szervezetének bezárását. A Memorial azzal váltotta ki a kormány haragját, hogy információkat gyűjtött a sztálini rezsim ideje alatt meggyilkolt milliókról, és a több százezer név közé három olyan is bekerült, akik a nácikkal kollaboráltak.

A Nemzetközi Memorial az egyik legrégebbi nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban és a mai Oroszországban alkalmazott – vagy vélt – politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik. A Memorial Emberi Jogi Központ a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság testvérszervezete. Utóbbi felszámolásáról döntött az orosz legfelsőbb bíróság az ügyészség beadványára.

A taláros testület a megszüntetést kérő beadványában egyebek között arra hivatkozott, hogy a társaság külföldről kapott támogatásokat, és azt is kifogásolta, hogy a szervezet az anyagaiban igazolást nyújtott a szélsőséges szervezetek támogatóinak.

Sz. Bíró Zoltán történész ez utóbbiról is beszélt érdeklődésünkre. Emlékeztetett, az orosz elnök mellett működik egy emberi jogi bizottság, aminek egyik ülésén például Vlagyimir Putyin is szóba hozta, hogy a több százezer ember nevét tartalmazó adatbázisban talált egy nagyon tekintélyes izraeli történész három olyan Baltikumban élő embert, akikről kiderült, hogy a német megszállás idején kollaboráltak a nácikkal, következésképpen az ő kivégzésük a háború után semmiképp nem tekinthető a sztálini terror megnyilatkozásának. Putyin elnök azt viszont már nem említette meg, hogy a Memorial köszönte szépen a pontosítást, és még augusztusban törölte a represszió alá vontak közül az említett személyeket. Ugyanakkor az ítéletben ennek a három embernek a represszió alá vonására is hivatkoznak, mint arra példa, hogy a Memorial mentegeti a nácizmussal együttműködőket – hívta föl a figyelmet az Oroszország-szakértő.

Az orosz ügyészség vádjai szerint a Memorial megsértette az orosz alkotmányt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt, a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, valamint a gyermekek jogairól szóló egyezményt.

Sz. Bíró Zoltán azt mondta:

néhány éve erőteljes nemzetpolitikai fordulat kezdődött el, aminek első számú zászlóvivője maga Vlagyimir Putyin,

aki az elmúlt másfél-két évben három hosszú történelmi dolgozatot tett közzé, melyek közül kettő kifejezetten a második világháború emlékezetével foglalkozik. Emellett összességében az is megfigyelhető, hogy a hatalom próbálja a történelmi emlékezetet, amennyire csak lehet, teljes egészében felügyelete alá vonni – emelte ki. „A Memorial tevékenysége, az a kritikai önvizsgálat, amit megalakulásuktól képviselnek viszont szöges ellentétben áll azzal a zajos és hamis patriotizmussal, amit a hivatalos orosz történelemszemlélet sugallni akar” – magyarázta a történész.

A Memorial és támogatóinak meggyőződése, hogy a vádak politikai indíttatásúak. A szervezet vezetői megfogadták, hogy akkor is folytatják munkájukat, ha a bíróság betiltja a szervezetet. Az Európa Tanács főtitkára szerint a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság felszámolása sötét időszakot jelez az orosz civil társadalom számára. Marija Pejcinovic Buric úgy fogalmazott: a civil társadalmi szervezetek léte és fejlődése minden európai demokrácia alapvető pillére, azonban Oroszország egyre távolabb kerül a közös európai normáktól és értékektől.

A beszélgetés hosszabb változatát alább meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sz. Bíró Zoltán: a putyini hatalom a történelmi emlékezetet is igyekszik a felügyelete alá vonni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást