Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

A németeknél is lehet anyagi vonzata annak, ha valaki nem oltatta be magát

Infostart
2021. szeptember 22. 18:47
Nem lesz olyan szigorú a szabályozás, mint Olaszországban, de a karanténba kerülő munkavállalóknak fájni fog.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Olaszországban arról döntött a kormány, hogy az oltás a munkavégzés feltétele, és aki nem tud felmutatni védettségi igazolványt a munkahelyén, azt nem rúgják ki, de fizetés nélküli szabadságra küldik. Az állami és magánszektorban dolgozókra vonatkozó rendelkezést Sergio Mattarella államfő szerdán írta alá. 23 millió dolgozóra vonatkozik.

A magas átoltottság ellenére tartanak a téltől, ezért hozták az intézkedést – az eredmény nem maradt el, az első oltásra jelentkezők száma megugrott. A rendelet egyébként október 15-től december 31-ig érvényes, a járvány miatti egészségügyi vészhelyzet határidejéig, amely azonban meghosszabbítható. Ezzel egy időben a védettségi igazolás érvényességét a korábbi kilenc hónapról egy évre emelték.

Németországban is próbálnak hatékony módot találni arra, hogy rávegyék az oltásra az embereket. Ennek jegyében Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter véget vetett annak az általános gyakorlatnak, miszerint állami támogatásban részesítik azokat a munkavállalókat, akik karanténba kényszerültek koronavírus-fertőzés gyanújával. Ezentúl

csak azok kapnak támogatást, akik beoltatták magukat

- írta az Index. Spahn kezdeményezése támogatásra talált a tartományi egészségügyi minisztereknél, közösen döntöttek arról, hogy november elsejétől vakcina nélkül nincs állami juttatás.

A politikus úgy fogalmazott: pénzügyi következménye van annak, ha valaki úgy dönt, nem oltatja be magát. A szövetségi egészségügy-miniszter hozzátette: azoknak, akik karanténba kerültek az utóbbi időben, a többsége oltatlan. (A kompenzációmegvonásról már egyébként egy szövetségi törvény is rendelkezik, csak eddig nem ültették a gyakorlatba.)