Nyitókép: Néptelen a római Trevi-kút 2020. március 14-én, amikor vesztegzár van érvényben egész Olaszországban, és még a nem létfontosságú cikkeket árusító kiskereskedelmi egységeknek is zárva kell tartaniuk. MTI/AP/Karl Ritter

Turistamágnes helyszínek a mozivásznon – pusztító filmturizmus

Infostart
2021. szeptember 19. 20:15
A Trevi-kútba mászó turisták, a Tolkien miatt Új-Zélandra zarándokoló rajongók és az olasz származású amerikaiakra potenciálisan a maffia tagjaként gondoló emberek tettei mögött egyazon ok áll: egy sikeres mozifilm, ami bevéste a fejükbe egy hely és egy sztereotípia kapcsolatát.

Egy film hatása jóval nagyobb lehet, mint amire számítanánk: amikor Mel Gibson főszereplésével mozikba került A rettenthetetlen, harminc százalékkal ugrott meg az által megformált William Wallace emlékművének látogatottsága, a Harry Potter-franchise-ba tartozó filmek minden egyes brit forgatási helyszínén pedig legalább ötven százalékkal ugrott meg a látogatók aránya a Journal of Travel Research egy cikke szerint.

A moziturizmus a helyi vállalkozások bevételi forrásává válhat és a turizmus szezonalitásának ingadozásait enyhítheti, de az előnyök mellett hátrányai is vannak.

Tévedésben élve érkeznek

A Keresztapa minden idők egyik legismertebb filmje, jeleneteinek egy része a szicíliai Corleonéban játszódik. Maria D. Rapicavoli, a hely egy művész-kutatója szerint sokan utaznak el ide a film rajongójaként, majd csalódottan távoznak, mert nem találkoznak a maffia egyetlen tagjával sem.

"Nem tudom, mire számítanak, talán arra, hogy az utcán fegyvert fognak rájuk férfiak, Vagy fekete ruhás nőkre"

mondta a CNBC-nek.

Rapicavoli Ha látnád, amit én láttam című kiállításában vizsgálta ottani tapasztalatait: szerinte Corleone egy olyan hely, ahol az emberek "színészi szerepet játszanak az igényes turistákból álló közönség előtt, mintha a városuk egy állandó filmforgatási helyszín lenne". Tapasztalatai szerint a turisták a keresztapa szülőházát és a maffiahangulatot keresik. Arról feltehetően nem tudnak, hogy Corleonéban sosem fogattak, a jeleneteknek ugyanis másik helyszínek, Savoca és Forza d’Agro adtak otthont.

Féktelen viselkedéssel bontanak rendet

A Másnaposokból még Las Vegasban is baj lett: a féktelenül viselkedő és így bajba keveredő legénybúcsús társaság kalandjainak hatására az emberek élő tigriseket keresnek és tetőkre akarnak felmászni. Sokan keresik a Caesar Palace Hotelben azt a lakosztályt, ahol a film játszódik, holott a jeleneteknek egy filmstúdió adott otthont, és rengetegen idézik a lobbiban az egyik szereplő kérdését is arról, hogy Caesar valóban itt élt-e.

Rómában másféle film, Az édes élet okoz galibát: az emberek Anita Ekberget utánozva akarnak a Trevi-kútba mászni, ami természetesen tilos. Vannak, akik estélyiben és szőrmestólában érkeznek, hogy minél inkább úgy érezhessék, sikerült feleleveníteniük a legendás képsorokat.

Jellemzőbb ugyanakkor, hogy a turisták fürdőzni próbálnak a Trevi-kútban, akár meztelenül, és van, aki a szobrokra akar mászni, hogy nevét belekarcolhassa az egyikbe. Ez ma már akár 450 euróba is kerülhet, de az olaszok nagyon unják, hogy folyamatosan harcolniuk kell a turistákkal, ezért tavaly még az is felmerült, hogy egyméteres korlátot és üvegfalat emeljenek a szökőkút köré. Ezt végül elvetették a heves kritika miatt.

A túl sok turista sem jó

Új-Zéland lélegzetelállító tájai a Tolkien-turistákat vonzzák. 2019-ben az országba érkezők harmada legalább egy forgatási helyszínre ellátogatott a Gyűrűk ura és a Hobbit filmek kapcsán: összességében az országba érkezők tizede a két trilógia miatt jön, ami minden ötödik őslakost aggaszt. Attól tartanak, túl sok turista jön hazájukba Tolkien miatt.

Talán intő példa előttük A part, a Leonardo DiCaprio-film, melynek forgatási helyszínét, a Phi Phi Lee szigeti

Maya Beachet le kellett zárni 2018-ban a turisták elől:

naponta akár ötezren is érkeztek, ezzel a sziget élővilágát veszélyeztetve.

Vannak azért pozitív példák is: a Csillagok háborúja-filmek közül Az utolsó Jedi és Az ébredő erő is az írországi Skellig Michael nevű szigetre irányította a figyelmet. Májustól szeptemberig napi 180 turista látogathatja meg a szigetet, több ezerrel ugrott meg a környékre látogatók száma évente, de a legtöbben nem jutnak el magára a szigetre, csak a kontinensről csodálják meg. Így az írek úgy profitálhatnak egy filmsikerből, hogy az bajt sem okoz természeti kincseiknek.