Ausztria kitart az afgán menekültek visszatoloncolása mellett

Infostart / MTI
2021. augusztus 14. 22:20
Észak-Afganisztán legjelentősebb városát, Mazar-i-Sarifot is elfoglalták a tálib felkelők. A helyi jelentések szerint az iszlamisták érdemi harc nélkül vették be Balh tartomány székhelyét.

Mazar-i-Sarif elfoglalása súlyos csapás a kabuli kormányzat számára, amely bő egy hét alatt kiszorult a tartományok többségéből. A tálibok már 22 tartományi székhelyet vontak ellenőrzésük alá a 34-ből. A korábbi közlések szerint a helyi vezetőkkel és nemzetközi partnerekkel egyeztet a válság politikai rendezéséről Asraf Gáni az ország elnöke. A megbeszélésekről részleteket továbbra sem tudni.

Nem csatlakozik Ausztria az elutasított afgán menedékkérők kitoloncolását felfüggesztő nyugati államokhoz. Karl Nehammer belügyminiszter úgy fogalmazott: az engedményeket adó államok nem veszik figyelembe a várható menekült-áradatot. Hozzátette: a kitoloncolás általános leállítása emellett ösztönzi az illegális migrációt, az embercsempészek tevékenységét, ezáltal pedig a szervezett bűnözést. Az elmúlt napokban Németország, Hollandia és Franciaország is felfüggesztette a kitoloncolásokat Afganisztánba az ottani romló biztonsági helyzet miatt.

A kabuli nemzetközi repülőtérre menekítette az afgán fővárosban dolgozó két diplomatáját Csehország. A prágai sajtóban megjelent információk szerint a cseheket megfenyegették, ezért a külügy biztonsági okokból diplomatái evakuálása mellett döntött. Csehország már korábban úgy döntött, hogy támogatást nyújt azoknak az afgánoknak és családjuknak, akik segítették a cseh hadsereg misszióját a nemzetközi erők kötelékében.